Még az év végén kaptam egy levelet a biztosítótól - igen, attól, amelyiknek a jóvoltából közel fél évig gurultam illegális rendszámmal, kvázi lopottnak minősülő autómmal. Írásbeli dicséretben részesültem, mert az elmúlt 5 évben, amióta részese vagyok a belga közlekedésnek, egyetlen balesetet sem okoztam és amibe mások hajszoltak volna azt is elkerültem. Ennek örömére csökkentik a biztosítási díjamat valamint joker driver-nek minősítettek. Ez azt jelenti vajon, hogy mostantól a triciklitől a nyerges vontatóig bármit vezethetek?

a " Ha kedd, akkor Belgium" szerkesztősége pályázatot hirdet logótervek készítésére, melyek az alábbi figyelmeztetéseket kell, hogy minimum 2 nyelven magukban foglalják:

• a képek miatt Nudittty

• a tulaj nagy pofája és stílusa miatt pedig Profanittty és Sarcasmittty

Ez az újévi óvintézkedések része azért, hogy ha eljön az idő nyugodt lelkiismerettel állhassak a Hivatal elé...vagy azzal szembe.

A beérkező pályamunkákat szakértőkből verbuválódott, cseppet sem objektív zsűri fogja elbírálni, viszont a helyezettek értékes, úgynevezett belga starter-kit összeállítással lesznek gazdagabbak. Venez nombreaux!

Közeleg az ünnep, amikor a hangulattal együtt emelkedett lesz a vércukor és koleszterinszint is. Legalábbis ezt várjuk tőle. Idén 100%-os plasztik, colorado pine-ban utazunk, mert a tavalyi cserepes normann a konzerválás időszakában olyan állapotba került, hogy már gyújtósnak sem lenne jó. Nekem volt ugyan egy olyan kósza, ám szerintem roppant kreatív ötletem, hogy a kertben a levélhullással egy időben letöredezett nagyobb ágakat applikáljuk a halott fenyő törzsébe és legyen egzotikus fánk, de Töki megvétózta. Nekem pedig a családi béke szent, így maradt az 180-as , de kicsire összehajtogatható cucc, ami éveken át kiszolgál majd minket, mindamellett környezettudatos és nem is hullajt. A fenyőillatot pedig majd esztétikusan elhelyezett wunderbaumokkal generáljuk. Nem csak élő fa, de ruhák között bőröndben csempészett tiszai harcsa sem lesz idén. Én elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha szakítanánk az évtizedes hagyománnyal és egy ünnepi tökfőzeléket tennék az asztalra mandulás harcsa helyett, de erről megint csak nem akar hallani az én uram.

Ejj, nehéz a kiszakadt hagyománytisztelő asszonyok élete! De hogy csináljak a pangassiusból harcsát ? Az afrikai rokon eleve kizárva és nem azért, mert faji alapon megkülönböztetek, hanem mert tavalyelőtt már tettem vele egy próbát és nem lett olyan, amilyennek lennie kell. Roppant terhek ezek, most, hogy helyén az összes ablak, működik a fűtés és a kocsin is legális végre a rendszám...

Nincsenek történések. Békés téli esték vannak, a kanapén kucorogva, forrócsokit majszolva (nem szójatejből) és hóesést bámulva. Időnként, jó "nyugdíjas" házaspárhoz méltóan ebédet adunk, vagy kimozdulunk, de valójában téli álmot alszunk. Persze idén is felmerült bennem a zseer bezárása, de még mindig nem tudok elszakadni. Csak szép csendben nem írni arról, hogy széllel szembe pisilek lankadatlanul. Hogy Belpaire bácsi Gabriellának szólít, amikor túlfizetésünk van, de szigorúan Gabinak, amikor követel. Hogy az ablakokon nem lehet lehúzni rendesen a kurvadrága redőnyt, amit nem tudom, hogy mikor hoznak helyre. Hogy mindjárt itt a karácsony. Hogy megint eltelt egy év, ami kicsit sem hasonlított egyetlen eddigire sem...

Meg kéne bocsájtanom magamnak a durva, zsírsertés időszakért és minden ezzel járó extra paráért, amit a hosszas tétlenséggel és tagadással generáltam. De nem ezt nehéz megfejteni, hanem a hogyanra választ adni. El kéne engednem...

Minden percet ki kell használni, különösen ha ilyen rövidre szabott az itthonlét. Éppen ezért Rolóval azt találtuk ki, hogy bemegyek a reggeli első órájára, végigülöm mint szakfelügyelő és aztán a lyukasórájában kávézunk egyet.

07:10 - Alagút Attila út sarok, szakadó eső. Hajam rendben. A kék Polo vészvillogói narancssárgás idegességgel jelzik a türelmetlen várakozást. Becsapódok az anyósülésre, gyengéd pillantást vetek a hátul ülő tündérkirálylányra, majd megölelem a volán mögött helyet foglaló nőt, aki szinte egy személyben tehető felelőssé a tündérkirálylány hibátlan génkészletéért. Helyben vagyunk, kezdődik az ámokfutás.

07:28 - Elsőként érkezünk a "törpefarmra", ahol azonnal kihasználom az alkalmat és a mini mosdó előtt térdelve megigazítom a sminkem, hogy vállalható legyek majd a hetedikesek előtt. Tündérkirálylány szipogva csimpaszkodik az anyja nyakába, mert nem akar az óvóbácsival maradni. Mire a kertkapuhoz érünk megérkezik a női szakasz és ennek eredményeként kiül a megkönnyebbülés úgy az anya, mint a gyermek arcára.

07:43 - Millió szabályt áthágva, megállíthatatlanul robog a járgány a cél felé. Pofátlan előzések, egérutak és tötyörgés. Csak azért nem hajtunk be a jelentős rövidítéssel kecsegtető, egyébként egyirányú utcába, mert "a paraszt középre állt".

08:04- Ártalmatlan és tudatlan szülők blokkolják a tanári parkolót, de Roló egy pillanatra sem jön zavarba és közvetlenül a focipálya mellett állunk meg. Aprócska krízis alakul ki, amikor észrevesszük a térd alatt felfutott szemet a harisnyáján, de sikerül úgy eltüntetni, hogy a 7. osztály kritikus tekintetei előtt rejtve maradjon a következő egy órában.

08:10- Az igazgatónő partner a tervünk kivitelezésében, így elégedetten lépdelünk a nyelvi terem felé, ahol rövid egyeztetés után kész a komplett megfélemlítési terv.

08:15 - Bágyadt és megilletődött gyereksereg özönlik a terembe. Mi még egy pillanatra cinkosan összenézünk Rolóval, jelezvén, hogy indulhat a menet. "Gyerekek, hadd mutassam be  Gabi nénit, a szakfelügyelőt, aki azért jött, hogy felmérje milyen szinten vagytok angolból." Majdnem elröhögöm magam, de aztán eszembe jutnak a stílgyak órák és a fonetika szigorlatok, így sikerül komolyságot erőltetnem magamra.  Az előzetesen már bemutatott, gagman Péter- aki a minap rám vágta Roló telefonját, tündéri arccal, kipirulva mondja, a leckét. Nem lep meg, hogy ő a favorit. Az én kedvencem viszont egycsapásra a laza kiscsákó lesz, aki mint később kiderül profi hokijátékosnak készül. Amikor jelentőségteljesen szótárfüzetet kutatva nézek körül Péter megretten, de a többiek észrevétlenül, kódoltan jelzik egymásnak, hogy valakinek meg kell menteni őt, így végül egy copfos kislány készséggel nyújtja át az övét. A csoport viselkedésével nincs probléma, fegyelmezni szinte egyáltalán nem kell őket, mert láthatóan élvezik az órát és sziporkáznak. Az óra végén kicsit elbizonytalanodom, hogy nem kéne-e beavatni gálpetit, hogy én vagyok a titokzatos brüsszeli barátnője Roletta néninek és velem beszélt a múlt héten, amikor azt mondta " Ne haragudj, de most Renáta néni nem akar veled beszélni". Roló végül úgy dönt, hogy még egy darabig kihasználná a megjelenésemmel generált várakozással vegyes feszültséget, hátha nem kell egy ideig fegyelmezéssel foglalkoznia.

10:07 Egy önfeledt röhögéssel egybekötött közös kávé után Roló kisétál a látóteremből én pedig magamra maradok az élménnyel, ami mindenképp ide kívánkozott...

Ez már egy sokkal bonyolultabb és rendkívül összetett kérdés. Szeretni magamban valamit feltétel nélkül igen nehéz dolog, mert másokkal, nem annyira, de magammal szemben rendkívül kritikus vagyok. Ha azt állítanám, hogy nincs bennem semmi, ami mások, vagy a magam számára szerethető lenne, akkor én lennék a világ legszomorúbb embere. Ez persze nincs így, de a gondolattal eljátszani mindenképp érdekes. Szóval szeretés. Szeretek mindent, ami akkor vagyok, amikor azokkal lehetek, akiket szeretek. Nem kell megérteni, elég, ha én tudom miről beszélek. Az az állapot tiszta, önzetlen és boldog. Szeretem, hogy ezeket a pillanatokat képes vagyok megélni a maguk valójában.

addicionális infóként mindenképp hozzá kell tennem, hogy szeretem, nem magamban ugyan, hanem ebben a blogvicceskedésben, hogy 5 év után a leggyakoribb kereső kifejezés, ami alapján idetalálnak, az végre nem a narvall és a darth vader jelmez, hanem a zseer, és "ha kedd"...

Na ez nem egy nehéz kérdés, mert sok mindent utálok magamban. Ez már önmagában bukó egy önismereti kérdéssorozat indításaként, de ez van. Én szeretek utálni magamban dolgokat.  Ha mégis választanom kellene, hogy melyiktől szabaduljak meg, akkor az semmi esetre sem a nyitottság, vagy a szarkazmus lenne. Nyitottnak lenni veszélyes, de meglátásom szerint még mindig több örömet indikál, mint bánatot. Szarkazmus nélkül pedig halott lennék, vagy azt mondhatnám, nincs humorérzékem.

Van viszont valami, ami nem teljesen megfogható, mert nem naivitás és nem is hiszékenység, hanem akkut hinni akarás. Bízni akarok a környezetemben lévőkben  és  szimpatikus "idegenekben" egyaránt. El akarom hinni amit gondolnak, még akkor is, ha ez sok esetben nem egyezik azzal, amit mondanak.  A legtöbb esetben annyira lelkes vagyok, hogy csak később veszem észre az átverést. Lehetnék óvatosabb, lehetnének fenntartásaim, de akkor annyi minden mellett elmennék. Utálom magamban, hogy ezt nem tudom rendesen kezelni.