A Macskák utca fikarcnyit sem változott ebben a közel két hétben. Bezzeg mi. Azt hiszem felnőttünk, tanultunk, örültünk, elengedtünk. Most újrakezdünk. A tavasz talán majd segít ebben. De az a 4 nap egészen más volt mindkettőnk életében. Egyszer talán majd hozzáadódik még pár hónap...
Sokan dolgozunk az épületben, így nem ismerek mindenkit még arcról sem, de akad pár száz, akivel köszönő viszonyban vagyunk egymással, anélkül, hogy tudnánk ki is a másik és hol mit csinál. Egy ekkora gyárban ez tökéletesen elfogadott. Akad pár tucat olyan, akivel már valaha volt munkához köthető bármiféle interakciónk, így evidens, hogy nem megyünk el egymás mellett, anélkül, hogy legalább mosolyogva biccentenénk a másiknak. Van viszont egy nőszemély, aki szelektíven működteti a memóriáját és akármikor köszönök rá a folyosón, átnéz rajtam mint az ablaküvegen, miközben a mellettem sétáló kispajtásomat 50 dolláros marketing-mosollyal az arcán bájolja el. Egyetlen élethelyzet van, amiben hozzám szól, mégpedig az, amikor a kijelölt helyen épp dohányzunk és nincs öngyújtója. Ebben az esetben is csak akkor, ha nincs ott más.
Egy idő után megelégeltem a helyzetet és felhagytam az egyoldalú köszöngetéssel, de megfogadtam, hogy ha lesz még alkalom, akkor megkérdezem tőle, vajon mi is ennek a viselkedésnek az oka. Ma eljött az alkalom. Ott álltunk J-vel az udvaron amikor kiviharzott a nő, neki köszönt, nekem nem, annak ellenére, hogy én neveltetésemnél fogva megint megpróbálkoztam, persze hiába. Épp indulni készültünk amikor utánam eredt és megkérdezte:
-Can you give me a lighter please?
-Sure, do you think you will ever recognize me in other situations, for example when I say "hello" to you on the corridor?
És akkor feltette a pléhpofát, hogy ez nem miattam van, ő ilyen.
Királyság, legalább tudom miért nem fogok neki többé köszönni.
Van nekem egy hifista férjem, aki folyamatosan nyitott szemmel jár és olykor olyan keresési kulcsokkal dolgozik, mint a hanghullám pl. Nemrégiben egy ilyen alkalommal felettébb érdekes jelenségre bukkant, amivel valaki épp egy komoly piaci rést készül eltüntetni. Ha nem röhögve mutatta volna a linket, akkor a látvány után bizonyára fontolóra veszem, hogy van-e helyünk még egymás mellett, de mivel nem tett célzásokat arra, hogy ilyesmivel akarja feldobni a hangzást és a feature wall-t, ezért
A droidlét ellen való heves védekezésben beszippantott a kreatív vákuum. Sajnálatos. hogy a szippantás eredményeként pl. nem a blog hihetetlen felvirágoztatását formában tartását kell érteni, hanem egy, a harrypotteres mindenízű cukorka mintájára készülő, mindenszínű sálat, mackó kötéssel... Tudom. Én is érzem, hogy ezzel nincs valami rendjén, de ezekben a vészterhes napokban olyan mértékben megnyugtat a korkötőtű egyenletes és rendkívül monoton csattogása, hogy a feszültség oldására jobbb gyógymódot nem is találhatnék. Ami a csavar a történetben, hogy nagy feszültség nincs, de van helyette némi izgalom Töki közelgő műtétje miatt, ami rutinbeavatkozás ugyan, de nem feledkezhetünk meg a belga tényezőről.
Ilyenkor év elején az embert többnyire két kérdés foglalkoztatja. Mi volt az elmúlt évben és vajon mit hoz az új. Vannak még szezonális jellegű témák, mint pl. a médiatörvény, de azzal itt most nem foglalkoznék. Marad tehát a két opció közül az egyik. Ha valamit, azt már megtanultam, hogy bármit is tervezek az adott évre, az sosem a terv szerint alakul, így ezt a vonalat is el kell engednem, mert latolgatni épp akkora baromság lenne, mint újévi fogadalmakat tenni. Így kötünk ki végül a visszatekintésnél. Mert ami megtörtént, az biztos. Akár jó, akár nem, mindenből levonjuk magunk számára a konzekvenciát és megpróbálunk továbblépni. Eddig sikerült. Milliónyi köszönettel tartozom és most álljon itt néhány, persze a teljesség igénye nélkül.
Köszönöm a belga-systemnek, hogy mindig változatos és igen nagy kihívást jelentő feladatokat generált számunkra. Még ha olykor reménytelennek is tűnt a harc, végül egyetlen csatát sem vesztettünk. Mert néhány átdidergett hét után végül lett kazán és ezáltal fűtés és meleg víz. Lettek új ablakok és a kocsival kapcsolatos para sem fordult rosszabbra, így nem az előzetesből, hanem a radiátor mellől írhatom ezt a bejegyzést.
Köszönöm Széppár néniéknek, hogy amikor a decemberi közgyűlésen kihirdették a vízfogyasztás győztesét, akkor a szemükben nem a sajnálkozás, hanem az elismerés jeleit fedezhettem fel. Nekünk ugyanis "csak" a második helyre futotta.
Köszönöm, a fapados légitársaság összes alkalmazottjának, hogy az elmúlt év folyamán több alkalommal is haza, majd visszarepítettek, minimális, így tulajdonképpen elhanyagolható késésekkel csonkítva az otthonlétem idejét.
Köszönöm a sorsnak, hogy új és értékes embereket ismerhettem meg, akik közül egyet biztosan a barátomnak tudhatok. És ez jó. Sőt, "csakazajó"! És köszönöm azt is, hogy az elmúlt 365 napban valaki a barátaim, szeretteim közül mindig jelét adta annak, hogy fontos vagyok számára és köszönöm a képességet, amivel viszonozhattam az érzést.
Köszönöm a mátrix karbantartójának, hogy májusban nem gázolt halálra a kubai maca, csak el. Ebből tudom, hogy még tervei vannak velem, (nem a kubainak) akkor is, ha keményen próbára tesz.
Ha már próbatétel, akkor köszönöm, magamnak és az összes támogatómnak, hogy volt elég kitartásom ahhoz, hogy átbillentsem a mérleget és ennek eredményeként őszinte mosollyal az arcomon barangoljak újra a konfekció osztályon.
Ezt kaptam én 2010-től. És a tény, hogy nem vett el tőlem a súlyos kilókon kívül semmit, már önmagában boldogsággal tölt el. Ha ez az év is legalább ennyire eredményes lesz, akkor elégedetten várhatom a világvégét...
Nyuszi az év utolsó napján, a 6:30-as géppel érkezett. Én annyira vártam, hogy le sem tudtam feküdni egészen 5:30-ig, amikor végre megtudtam, hogy becsekkolt, de ekkor viszont a nyugalom olyan mértékben hatalmasodott el rajtam, hogy egészen 9:34-ig, a csöngetéséig aludtam. 17:32-kor kezdett rosszullétre panaszkodni és onnantól kezdve rohamosan szökött fel a láza, egészen a kétségbeejtően magas, 36,8-as értékig. Pár tasak neo-citrán és néhány mintatea elfogyasztása után egy pillanatra úgy tűnt Nyuszi teste kihűlt, ugyanis a lázmérő által mutatott érték visszaesett 35,4-re.
-Nyuszikám, közel van az Erasmus, ha gondolod, beviszlek az ürzsanszra, a petárdás sérültek és a konyhai balesetesek közé.
-Még nem jött el az idő, de legyél készenlétben, arra az esetre, ha a testhőm továbbra is ilyen követhetetlen módon ingadozna.
'Praliné' az év második napjára kicsit jobban lett így elment egy csokikurzusra a Grand Place-ra, ahol osztályelsőként végzett, miután az öntéstől a formázáson át a kiverésig mindent tökéletesen abszolvált. Szerintem néhány fotón jól kivehető, hogy mit tartott osztálytársai képességéről. Mások szerint csücsörítve rockit jár.
Amikor hazajött, nem a láztól, de kipirult arccal közölte
- Már biztosan csokigyárat alapítok
- Te leszel a coacher-cukrász.
Este alváshoz készülődve cibálom még magammal a netbookot
-Nyuszi, megnézem hányan lájkolták a Wonka üzemben tett kirándulásod képeit
-Gabóka, te egy igazi netlány vagy – Du bist sehr nett…
A leárazástól megrészegülten, egy megterhelő, vásárlással töltött nap után, otthon főpróbát tartva mesélek.
-Képzeld csillagom, a Paprikában 5-ig tart a számozás, én már a 2-3 –as szinten mozgok.
-Akkor te már semi-sovány vagy.
Szerdán délután repült el és sajnos februárig megint nem látom…
Nyuszi az év utolsó napján, a 6:30-as géppel érkezett. Én annyira vártam, hogy le sem tudtam feküdni egészen 5,30-ig, amikor végre megtudtam, hogy becsekkolt. A nyugalom olyan mértékben hatalmasodott el rajtam, hogy egészen 9:54- ig a csöngetéséig aludtam. 17:32-kor rosszullétre panaszkodott és onnantól kezdve rohamosan szökött fel a láza egészen a kétségbeejtően magas, 36,8-as értékig. Pár tasak neo-citránnal és néhány mintatea elfogyasztása után egy pillanatra úgy tűnt Nyuszi teste kihűlt, ugyanis a lázmérő által mutatott érték visszaesett 35,4-re.
-Nyuszikám, közel van az Erasmus, ha gondolod, beviszlek az ürzsanszra, a petárdás sérültek és a konyhai balesetesek közé.
-Még nem jött el az idő, de legyél készenlétben, arra az esetre, ha a testhőm továbbra is ilyen követhetetlen módon ingadozna.
'Praliné' az év második napjára kicsit jobban lett így elment egy csokikurzusra a Grand Placra, ahol osztályelsőként végzett, miután az öntéstől a formázáson át a kiverésig mindent tökéletesen abszolvált. Néhány fotón jól kivehető, hogy mit tartott osztálytársai képességéről.
Amikor hazajött, nem láztól, de kipirult arccal közölte
- Már biztosan csokigyárat alapítok
- Te leszel a coacher-cukrász.
- Ja, Fröllich meg reszkethet…
Este alváshoz készülődve cibálom még magammal a netbookot
-Nyuszi, megnézem hányan lájkolták a Wonka üzemben tett kirándulásod képeit
-Gabóka, te egy igazi netlány vagy – Du bist sehr nett…
A leárazástól megrészegülten, egy megterhelő, vásárlással töltött nap után, otthon főpróbát tartva mesélek.
-Képzeld csillagom, a Paprikában 5-ig tart a számozás, én már a 2-3 –as szinten mozgok.
-Akkor te már semi-sovány vagy.
Szerdán délután repült el és sajnos februárig megint nem látom…