Ilyenkor év elején az embert többnyire két kérdés foglalkoztatja. Mi volt az elmúlt évben és vajon mit hoz az új. Vannak még szezonális jellegű témák, mint pl. a médiatörvény, de azzal itt most nem foglalkoznék. Marad tehát a két opció közül az egyik. Ha valamit, azt már megtanultam, hogy bármit is tervezek az adott évre, az sosem a terv szerint alakul, így ezt a vonalat is el kell engednem, mert latolgatni épp akkora baromság lenne, mint újévi fogadalmakat tenni. Így kötünk ki végül a visszatekintésnél. Mert ami megtörtént, az biztos. Akár jó, akár nem, mindenből levonjuk magunk számára a konzekvenciát és megpróbálunk továbblépni. Eddig sikerült. Milliónyi köszönettel tartozom és most álljon itt néhány, persze a teljesség igénye nélkül.

Köszönöm a belga-systemnek, hogy mindig változatos és igen nagy kihívást jelentő feladatokat generált számunkra. Még ha olykor reménytelennek is tűnt a harc, végül egyetlen csatát sem vesztettünk. Mert néhány átdidergett hét után végül lett kazán és ezáltal fűtés és meleg víz. Lettek új ablakok és a kocsival kapcsolatos para sem fordult rosszabbra, így nem az előzetesből, hanem a radiátor mellől írhatom ezt a bejegyzést.

Köszönöm Széppár néniéknek, hogy amikor a decemberi közgyűlésen kihirdették a vízfogyasztás győztesét, akkor a szemükben nem a sajnálkozás, hanem az elismerés jeleit fedezhettem fel. Nekünk ugyanis "csak" a második helyre futotta.

Köszönöm, a fapados légitársaság összes alkalmazottjának, hogy az elmúlt év folyamán több alkalommal is haza, majd visszarepítettek, minimális, így tulajdonképpen elhanyagolható késésekkel csonkítva az otthonlétem idejét.

Köszönöm a sorsnak, hogy új és értékes embereket ismerhettem meg, akik közül egyet biztosan a barátomnak tudhatok. És ez jó. Sőt, "csakazajó"! És köszönöm azt is, hogy az elmúlt 365 napban valaki a barátaim, szeretteim közül mindig jelét adta annak, hogy fontos vagyok számára és köszönöm a képességet, amivel viszonozhattam az érzést.

Köszönöm a mátrix karbantartójának, hogy májusban nem gázolt halálra a kubai maca, csak el. Ebből tudom, hogy még tervei vannak velem, (nem a kubainak) akkor is, ha keményen próbára tesz.

Ha már próbatétel, akkor köszönöm, magamnak és az összes támogatómnak, hogy volt elég kitartásom ahhoz, hogy átbillentsem a mérleget és ennek eredményeként őszinte mosollyal az arcomon barangoljak újra a konfekció osztályon.

Ezt kaptam én 2010-től. És a tény, hogy nem vett el tőlem a súlyos kilókon kívül semmit, már önmagában boldogsággal tölt el. Ha ez az év is legalább ennyire eredményes lesz, akkor elégedetten várhatom a világvégét...