Március 19. éjjel 2 óra - Erasmus, intenzív megfigyelő
A terem falán lógó órát bámulom és azon gondolkodom, hogy elég ha Isten, vagy a 2. számú holdbázis műszakvezetője csak egy pillanatra leveszi a tekintetét rólam és máris megvan a baj. Csak nézem azt a rohadt órát , aminek a mutatója alig akar mozdulni és várom, hogy hajnalodjon. Közben erősen koncentrálok, hogy az éjszaka folyamán ne kelljen többé pisilnem, de az a rohadt infúzió és a fejem mellett buborékoló vizes palack, amelyen keresztül az oxigén generálódik csak egyre jobban ingerel. Bal kézfejembe a kanülön át egyenletesen csöpög a gyógyszer és az infúzió, mutató ujjam végén pedig ott figyel a kis csipesz, ami jeleket közvetít, a mögöttem egyenletesen pittyegő monitorra. Jobb karomba nem vezettek semmit, így könnyedén leemelhetem a maszkot az arcomról, ha valamit tudatni akarok a külvilággal. Sajnos az éjszakás nővér pasi, így kicsit jobban frusztrál a tudat, hogy ismét pisilnem kell. Jön azzal a rémes fém kacsával, szögbe állítja az ágyat, majd magamra hagy a nyomorommal. Én és az ágytál. Vicces, de most, hogy végre alattam van egyáltalán nem megy a pisilés. Már majdnem belealszom, amikor végre sikerül. Intek Patricknak, hogy végeztem és megkérem, hogy ha lehet fújjon abból a vizes sprayből a számba, mert megint nagyon kiszáradt. Próbálom a véres, rászáradt váladékot letörölni, de bőr egy része is vele jön. Az idő, mintha megállt volna. Béna vagyok, tehetetlen és csövek és drótok által ágyhoz kötött.
Egy egyszerű mandulaműtét. Rutin dolog, komplikáció mentes. Nem így, ha vékony a légcsöved fala és gyenge az izomzata valamint ehhez még apnea is társul. Akkor az extubálás balul sülhet el. Beadják az ébresztőt, majd az aneszteziológus int, hogy ki lehet venni a csövet. És ekkor ülök fel én a műtőasztalon, levegőért kapkodva, kékülő fejjel fuldokolva. És miközben mindenki levegővel kínál én sűrű elnézés- kérés közepette mondom, hogy nem megy, majd ugyanebből a lendületből elájulok. A következő kép már az intenzív, ahol magamhoz tértem. Ahol az idő még mindig áll.
A mellettem levő ágyon egy pasi vergődik. Nem látom, csak hallom, mert a függöny ami elválaszt minket nem hangszigetel. Megbolondulok. Nálam rosszabb és türelmetlenebb beteg nincs. Mondanám, hogy én nem ez a csomagot vásároltam! Nekem csak egy mandulaműtétem volt, nem kéne itt lennem! Nem kéne ágytálba vizelnem, segítségre szorulnom, és egyáltalán, nekem holnap már otthon kéne lennem. De ha mondanám mind kiröhögnének, mer most én igenis egy majdnem odaveszett, teljes figyelmet igénylő, 30-as, beteg nő vagyok, akinek megint pisilnie kell. De Patrick ismét megértően mosolyog és hozza a fémedényt. Fejemben megszületik a döntés:Ma már többet nem pisilek. Nem én, legalábbis amíg a szobámba vissza nem tolnak.
Hajnali 5 óra egy percet sem aludtam, jár az agyam. Miért én? Miért velem történik ez? Miért kellett anyámnak így látnia? Tényleg beledögölhettem volna? Közben világosodik odakint és a madarak is csicseregnek. Tulajdonképpen szarabb is lehetne minden. Nézzük a jó oldalát, ablak mellé tolták az ágyam, így nekem van kilátásom, ellentétben a szomszédos ágyban vergődő balesetessel. Viszont neki katétere van. Nem égeti magát minden alkalommal amikor vizelnie kell. Egyszerűen ott a diszkótáska és megtölti. Nekem meg minden kör lelki válságot okoz. Életemben nem pisiltem ennyit, miért pont most kell saját csúcsot döntenem? Vagy örvendjek, hogy legalább a vesém jól működik? Patricknak már nem őszinte a mosolya, de nem is igénylem. Bizonyára fáradt, a műszakja is hamarosan lejár. Fél 8, megvan már vagy 3 órája, hogy a segítségét kértem. Megvártam volna a váltást, de nem ment, pedig nagyon akartam. Ha valaki elzárná az oxigén generálót, biztosan jobban bírnám. Közben megérkezik a váltás. Felismerek néhány arcot azok közül, akiket előző reggel az előkészítőben láttam. Majd fél 9-től folyamatosan jönnek az orvosk érdeklődni, a hogylétem felől. Arlette megszorongatja a kezem és azt mondja, alaposan rájuk ijesztettem. Még ketten mondanak hasonlókat, majd a negyedik szabadon enged az intenzívről. 10-kor, alig 24 órával a beavatkozás után újra a szobámban vagyok. Ott ahol az elkövetkező 4 napot töltöm majd.