Emlékszem 9.ként született, és nem mozdult. A dupla burokban nem látszott, hogy van-e egyáltalán szőre és hogy rendesen kifejlődött-e. Töki már épp félretette a mozdulatlan csomagocskát, amikor váratlanul egy aprócska köröm kezdte kaparászni a burkot, majd egy pillanattal később kiszabadult. Nagyon picike volt, de a finom puha töröklözővel történt egyenletes dörgölés után békésen szuszogott és vaksi kis fejével azonnal az anyja szabad emlőjét kereste. Akkor még volt neki, később, amikor viszont 11-en lettek már nehezebb dolga lett.
A legkisebbként ugyan de átvészelte a kritikus időszakot. Mondanom sem kell, hogy egycsapásra kedvencem lett, így amikor 2 hónap elteltével megérkezett érte is a gazdi, 2 napon át sírtam. Azért csak addig, mert pontosan ennyi idő kellett a pasinak ahhoz, hogy rájöjjön nem való neki a vizsla és visszahozta. Kökényről egyébként hamar kiderült, hogy a legelevenebb, amikor csak tehette cipőt lopott, telefonkábelt és falat rágott és utána simán a pofámba röhögött.
Újabb gazdikhoz került. Ide már családlátogatásra is elmentünk és minden klappolt. Ezért is lepett meg oly nagyon, mikor egy hónap múlva csörgött a telefon, hogy visszahoznák. Szegénykém 4 hónapos sem volt még, és velünk együtt már a harmadik gazdinál járt. Azt gondoltam hogy ez végzetszerű és rövid gondolkodás után végleg visszaköltözött és a kezdeti nehézségek után az anyja is visszafogadta. Így Belgiumot már négyen vettük be.
A közel 3 év alatt egyetlen krízis volt, amikor az egyébként emészthető gumicsirke lábát egészben nyelte le. Aztán karácsony előtt furcs foltokban hullani kezdett a szőre a kis pofácskáján. Az állatorvosunk antibiotikumot írt föl, de mitsem használt. A második látogatásunk alkalmával tanácstalanul vakargatta az állát, majd megadta egy dermatológus számát, akivel még akkor beszélt és elmesélte az esetet.
Dr Deckercq ma pontban 12-kor várt minket, hol máshol, mint a Brüsszeltől 100 km-re lévő Kortrijkben, ahol praktizál. Természetesen akkor kezdett esni, amikor felhajtottunk a ringre, és egész úton szakadt, de úgy, hogy látni alig lehetett. Aztán volt egy 10 km-es szakasz ahol a belső sávban képződött kerékmélyedésben csúsztunk, mert állt benne a víz.Végül bisztonságban megérkeztünk és ahogy felvették Köksi adatait elállt az eső is.
Dr Declercq roppant kedves ember, azonnal hellyel kínált minket. Miután elmondtam az előzményeket megvizsgálta pálcatestűt és képeket készített a pofijáról, majd közölte, hogy biopsziára van szükség, ahhoz, hogy megállapíthassa mi baja. Előkészítették a műtőt, lemérték, hogy az altatásnál ne legyen gond, majd elsétáltak vele a folyosó végén lévő steril szobába. A szívem szakadt meg, ahogy picúr eltotyogott az idegenel és közben könyörgő tekintettel nézett viszza rám. Természetesen a várakozás ideje alatt sírdogáltam, de Töki rendre utasított. Háromnegyed óra elteltével felbukkant egy kis hordágy, rajta a mi kis bekábult, szomorúan pislogó frissen öltött kutyánkkal. Négy darabka bőrt metszett ki az orvos a szeme fölötti részről. Ismét a vizsgálóban voltunk mind. Sadie körbeszaglászta gyermekét, mi pedig vártuk az ítéletet. Alopecia areata, melyet autoimmun betegség okoz. Nem jár fájdalommal, nem viszket neki, és ami a legfontosabb nem halálos. A kis Köksi pusztán szépséghibás lesz, de kit érdekel ha még velünk lehet hosszú évekig. Megkönnyebbültünk, de persze az orvos hozzátette, hogy mindezt csak akor állthatja 100%ig biztosan, ha megvan a biopszia eredménye.Ugyanis ez a betegség rendkívül ritkén jelentkezik állatoknál, akkor is csak lovakon. Dr Declercq most találkozott harmadik alkalommal ilyen pácienssel a 30 éves praxisa alatt. Köksi különleges orvosi eset. Publikációk fognak megjelenni a kis foltos pofájának képeivel , de ami a legfontosabb, hogy velünk lehet még sokáig.
