Tegnap reggel kulcs nélkül indultam el itthonról. Ez máskor is megesik, de mivel Töki többnyire délelőttönként mozdul, este sosem szokott gondot jelenteni a bejutás. Nem így tegnap. A buszon épp a jegyem után kutattam, amikor leesett, hogy nem csörög semmi a táskámban, ergo nincs kulcsom. Mivel földszinti a lakás minden ablakot zárunk és minden redőnyt leengedünk, ha épp nincs otthon senki. Egyetlen gyenge pont van a védelemben, a konyha, aminek bukó ablaka van és magasabban helyezkedik el mint a többi. Ezt szoktuk mi résnyire nyitva hagyni. Kintről nem látszik, mert az ablakláda eltakarja. Tegnap hátulról közelítettem meg az utcánkat és az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy valami csoda folytán Töki mégis hamarabb ért haza mint én, de már az utca végéről jól lehetett látni, hogy mindenhol le van húzva a redőny.
Leültem a bokrok mellé a kerítésre, rágyújtottam és megpróbáltam kidolgozni a tervet. Láttam a kertből, hogy MMe De Mulder itthon van, így ha becsöngetek hozzá legalább a lépcsőházba bejuthatok, onnan a pincék bejáratához, ahol emlékeztem hogy békében figyel egy létra. Amíg az erőt és a szavakat gyűjtöttem szép nyugodtan, mintha csak az elsárgult leveleket szedegetném a pistikéről, babrálni kezdtem az ablakládával, majd egy óvatlan pillanatban, amikor egy kocsi sem jött , leemeltem. Mire hátra fordultam már vízfejű az ablakban volt egy hatalmas darab pászkával a kezében. Diétázik -gondoltam. Miután szabaddá tettem az ablakot felcsengettem jó szomszédhoz, ecseteltem a problémát és beengedett. Két perccel később már a japán kardok között lavíroztam a létrával, hogy megfelelően kemény talajt keressek és mászás közben még csak véletlenül se fúrjam le magam a földbe.
Ekkor érkezett sokgyerekes szomszédasszony. Cava? "cava pas" Neki is elmeséltem, hogy mi történt, közben vízfejű abba nem hagyta volna a mozizást, már a harmadik tábla pászkát zabálta. Kivettem az ablak támasztékot és kicsit megbuktattam az ablakot, hogy a belső párkányról a mosogatóba pakoljam a növényeket. Igen ám, de akkor esett le, hogy előző nap Töki volt a napos és főzött, ergo nem volt elmosogatva. Ekkor már szakadt rólam a víz az idegességtől. Nagy vonalakban átcsoportosítottam a mosatlant, hogyha landolásra kerül a sor, akkor mégse fejjel a serpenyőbe. Mire ezzel is végeztem megérkezett Széppár néni. Ekkor merült fel bennem először a gondolat, hogy most már pénzt fogok szedni a műsorért. Cigiszünet közben kitárgyaltuk sokgyerekessel, hogy mennyire komikus is a helyzet. Először felajánlotta, hogy iskolában megfárad, éppen alvó gyermekét felébreszti, hogy másszon, be, csak nehogy megegyék a kutyák. Megnyugtattam, hogy nem kellünk ide többen és egy hirtelen mozdulttal elnyomtam a cigit, majd felpattantam, egyenest a létra második fokára. Habtestemmel az ablakpárkányon térdeltem, egyik lábam a mosogatóban, fejem a csap fölött, de az a rohadt ablak nem nyílt tovább. Széppárnéni tolta a másik lábam, sokgyerekes drukkolt, hogy most jó lesz, közben éreztem a hátamnak feszülő ablaküveget. Kicsit olyan volt mint a répahúzós orosz mese, csak nálunk anyóka tolta Zsabókát. Néhány perc próbálkozás után mind beláttuk, hogy ha nem akarok tartósan az ablak alá ékelődni, akkor fel kell hagynom a kísérlettel. Meghátráltam a feladattól. Mire újra földet értem Széppár bácsi is megjelent az erkélyen, már csak a rendőrséget és a sajtót vártuk. Ekkor Széppár néni előrukkolt az ötlettel, hogy mi lenne, ha az ura (fürge 40 kgs postásfiú) próbálná meg. Á, ne fárasszuk, meg ilyesmi, mondogattam, de a kisöreg egy percen belül már az ablakpárkányon figyelt. Ő is nehezen tudta eldönteni, hogy arccal előre, vagy lábbal előre, vágjon neki az útnak, végül a köztes megoldást választotta és oldalvást nyomult. A kutyákat közben csitítanom sem kellett, mert annyira be voltak parázva, hogy a hálószobából ki sem jöttek. Belpaire bácsinak abban a pillanatban bocsájtottam meg minden bűnét adtam még két hét haladékot, amikor a konyhapultról leugorva jelezte, hogy biztonságban beért. Átzúzott a nappaliba, felhúzta a redőnyt és kinyitotta az ablakot. Széppárnéni megragadta az alkalmat és emelkedett hangulatban nyújtotta át az események alatt végig a kezében szorongatott, júniusi közös költség kimutatást.
Nincs még vége! Mire mindenkinek hálásan megköszöntem a közreműködést, Töki felbukkant a kert végében loholva, mondván, hogy eszébe jutott, hogy nem vittem kulcsot. A mobilja még reggel lemerült, ezért volt elérhetetlen egész nap.
