Amikor az ember a családján kívül minimum egy fél tucat jó barátot hagy hátra, akkor nehéz. Ha adott új országban mindössze 3 stabilnak mondható kapcsolatot tart fenn, ebből egyet akarata ellenére, akkor még nehezebb és el kell gondolkodni a bővítésen. Ez a gondolat vezérelt engem is amikor igazgatóságunk kicsiny magyar kolóniájának 90%-át ebédre invitáltam a munka ünnepén. Már 10-kor rotyogott a leves a 12 literes fazékban, a lakást pillanatok alatt puccparádéba vágtuk, játszóruhánkat casualra cseréltük és így vártuk a vendégeket. A 13:00-ra meghirdetett eseményre először egy késést jelző sms futott be, majd röviddel ezt követően a Luca házaspár 2x2 keréken. Letették amit a buliba szántak és közölték, hogy eltekernek a közelben lévő kastélyt megnézni. Pontosan érkezett viszont az N család. Két gyerek, egy 6 éves, egy a pocakban , a szülők és nagyi. A pocakban lakó másnap úgy döntött, talán a gulyás hatására is, hogy jobb lesz neki kint. Aztán megjött V, majd mókusbogár, Nóri, Zs apával és Ildi isteni brownieval. Az étkeztetés két turnusban zajlott, mivel az asztal köré max 6 embert tudunk leültetni. Először az öregek és a gyerekek, majd ezután a többiek. Vega menüben hagymalevest kínáltunk, amit szerencsére nem zóna adagban készített el Töki, mert annak is nagy sikere volt. A palacsintát már a pult mögött állva, rendelésre kentem. Helyes klikkek alakultak ki, egy a konyhában kettő a nappaliban és egy a hálóban. Mint az később kiderült utóbbiban komoly munkamegbeszélés folyt. Utolsóként távozó vendégünket a buszmegállóig kísértük és megállapítottuk, hogy az eseményt meg kell ismételni.