Nem írtam. A 40 éve ide szakadt hazánkfia ezt azzal magyarázná, hogy "lent volt a morálom"- és milyen nagy igazsága volna. Ha nem lenne a blog, az alábbi levélben számolnék be az elmúlt két hét történéseiről.
Drága aggódó feleim,
Annyira jól sikerült a borotválás, hogy gyorsan megkértem Tökit, kapja le a másikról is, hátha az orvos meg akarja majd nézni. Ekkor azt gondoltam, hogy ez a maximum amire megkérhetem, hiszen nem tudtam, hogy órákkal később gondot fog jelenteni a lábra állás. Nem akartam én felkelteni, de a járókeret gyanánt magam előtt tolt szék keltette zaj a halottakat is felébresztette volna. Így a kb 3 méteres utat a wc-ig az ő segítségével, de araszolva tettem meg.
Másnap reggel, a munkába induló "ház" szeme láttára kivergődtem a taxiig, még találkozott a tekintetem Széppár néniével, aki érdeklődve szemlélte amint az ülésben landolok, majd két perc elteltével a lábamat is beteszem. Kiadtam az ulticélt Alinak "Huba Brugmann Opital, Ürzsansz SVP". 10 perccel később már a váróban ültünk egy folyamatosan rókázó kongóival és Karimmal, akinek szemmel látható baja nem volt. Azt hittem utánuk kerülök majd sorra, de amig Töki kilopódzott egy perce a mosdóba, Abby nővér beterelt. Két elektromos kapun sétáltunk át , majd betessékelt egy kerekesszékbe. Kb 45 kg lehetett így tudtam, hogy nehézséget okoz majd neki, hogy mozgásba hozza alattam a járművet, így megpróbáltam a másik lábammal segíteni. Elrollereztünk a röntgenig, ahová már a kicsit erősebb fizikumú röntgenasszisztens tolt be. Pózoltam hármat a kamerának, közben a szemeim helyet cseréltek a fájdalomtól és azon gondolkodtam, hogy Töki arról sem fog értesülni, ha itt engem megműtenek. Elképzeltem amint visszatér a mosdóból és a hűlt helyemet találja váróban. Kis szerencsével, nyelvismeret hiányában könnyen a kórbonctanon végezhetem- gondoltam. Pár perc várakozás után a nővérke a kezembe nyomta az elkészült feltételeket, így már a kész portfóliómmal várhattam az érdemi beavatkozást.
A helyi Weaver doktornő nem sánta, viszont Lucelia Eduarda Alvarez Del Colombonak hívják és belga. Előttem helyretett egy vállat és rögzített egy kart. A két delikvens között megkértem egy arra járó köpenyest, hogy terelje be a váróban hagyott férjemet, mert az növeli a biztonságérzetemet. Pár perccel később már együtt voltunk a vizsgálóban, én az ágyon, Töki pedig a széken, szemben a bozontos szemöldökű, hetyke bajszú doktornővel. Rém kedves volt, elmondta, hogy érti az angolt, de nem beszéli, mondtam, hogy jó, mert mi is így vagyunk a franciával. Fatima az asszisztens segített amikor elakadtunk, de nagyjából sikerült velük megértetnem a történteket és nekik is velem a következményeket. Ebben nagy segítséget jelentett a szoba falán elhelyezett , méretarányos, a láb anatómiáját ábrázoló kép. "Ahha, porcleválás"- mondtuk szinte egyszerre Tökivel.
Fatime azt hitte, hogy beadott nekem vénásan 1/2 dl kéket és ugyanennyi zöldet, de én tudtam, hogy csak egy kisebb eret talált el, mert kúrvára csípett és fájt, arról nem beszélve, hogy 1,5 hétig színeződött, kék, lila, zöld és fekete volt. De erre szükség volt ahhoz, hogy Del Colombo doktornő lelkiismeret furdalás nélkül ropogtathassa és csavargassa a lábam. Mondanám, hogy én ordítottam és toporzékoltam, de ebből csak az előbbi igaz. 5 perc gyötrés után abbahagyta, felírt két gyógyszert és adott időpontot az orthopeadiára.
Egy héttel később ismét a fent említett kórházban voltunk, csak két barakkal odébb és most tolmácsot is vittünk. Időpontunk volt, így azt gondoltam hamar végzünk. A mosoly csak akkor fagyott az arcunkra, amikor kiderült, hogy a nálam másfél órával korábbra berendelt "kulcscsontos" pasi sem került még be. Többen hőzöngtek, kisebb forradalom tört ki, melyet az agresszív recepciós kispicsa két perc alatt levert. Előttem akkor vált világossá a fennakadás igazi oka, amikor a vizsgálóból kisétált, Jocelyne doktornő, félrecsúszott parókában, iszonyúan lelassulva. (Itt a fekete nők úgy érik el a selymes, egyenes hajat, hogy mindenféle izgi parókákat viselnek.) Csak remélni tudtam, hogy a konzultáció után nem kell az irányt egyenesen a művégtag és gyógyászati segédeszközök boltja felé venni. Ő is ropogtatott, azt mondta van egy kis csontkopás is, de kell egy mágneses rezonanciás vizsgálat, hogy eldönthessék kell-e operálni. Hát hajrá.
Azt már mondani sem merem, hogy megjöttek a vérvizsgálat eredményei is, amelyet az alvás para miatt csináltatott a doki. Az immunrendszerem nagyon gyenge, emészt a 21. század "divatfunghija" a kandida, van egy kis ételérzékenység is, és egyébként is. Mi a szarra számítottam? Nem csoda hát a fejfájás, az aluszékonyság. Megoldás: kurvaszigorú diéta. Semmiféle gabona, cukor és tojás. Marad a rizs, krumpli és ezek variálva némi hússal. Két hete csinálom, még nem rogytam meg, és nem bűnöztem. Tegnap két kollégám jegyezte meg, hogy fogytam, de én még csak szemmértékre hagyatkozom, mert ide mérleg nem teszi be a lábát.
Mindezt leszámítva jól vagyunk, anyósék hétfőn jönnek, Töki novemberben dolgozni kezd és én is váltok, de erről majd csak akkor, ha végleges.
Ne felejtsétek el hogy hiányoztok és rengeteget gondolok rátok.
Millió tsók
NH
Ps. Most, hogy a bajnokság idejére kiütöttem magam, hasznavehetetlen vagyok mint játékos, de kúrvajó cheerleader lettem és én vagyok a röplabdacsapat kabalafigurája is :)
