Szeretem a reggeli tömegközlekedést. Olyan érdekes érzés amikor a melletted álló hétköznapjának részese lehetsz...

Egy ötéves forma kisfiú ült  a villamoson és az ablakon keresztül követte az elhaladó autókat. Vele szemben az édesapja, olyan kesernyés mosollyal az arcán. A fiúcska szinte mozdulatlan volt, egyetlen ütemes mozgást produkált.  Nyelvét kb 5-10 másodpercenként kidugta, miután körbejárta vele szájüregét. A papa egy hirtelen ötlettől vezérelve megigazította fia sapkáját, ami addig is tökéletesen a helyén volt, csak talán nem volt pont középen a macis minta. Ekkor Ő ránézett a papára és furcsa kis arcán megjelent egy mosoly és valami hörgéshez hasonló hangot hallatott. A papa visszamosolygott és végigsimította soványka kis arcát. Mindketten tele voltak szeretettel...

Mikor leszálltam az jutott eszembe, hogy Isten, vagy bárki aki  valahonnan irányítja az életünket, vajon büntetni, vagy tanítani akar amikor sérült gyermekkel ajándékoz meg egy családot? Mire beértem rájöttem, hogy ostoba a kérdés. Persze hogy tanítani.