Igen, úgy tűnik igaz a hír és 541 nap után Belgiumnak újra van kormánya. Legalábbis a miniszterelnök Elio Di Rupo ma II. Albert elé tárta azt a listát, amely a miniszterek neveit tartalmazza. Anélkül, hogy Di Rupo programját elemeznénk, érdemes egy pillantást vetni  a kabinetre, ugyanis látszik, hogy "valaki"-talán épp a melegségét nyíltan vállaló miniszterelnök maga, nagyon ügyelt a gender balance-ra, ugyanis 6 nőt juttatott tárcához. Meglátjuk mire képesek így együtt.

A sminkje viszont hibátlan...

-Te, ez a csaj visszaeső, vagy totál hülye! - mondta kollégájának Cedric, majd egyetlen mozdulattal a borítékba csúsztatta a gyorshajtás elismerésére szolgáló, előregyártott válaszlevelet, valamint a büntetés kiszabását igazoló dokumentumokat.
-Kár, hogy nem elég erős a vaku a gépben, de szerintem szőke a nő! Nézd csak meg, fogadok, hogy nem értette miért lassú körülötte mindenki az egyébként szinte kihalt autópályán és a tökölést megelégelve odalépett -tette hozzá Amelie, együttérzést színlelve, majd nagyot kortyolt a kávéjába és felnevetett.

3 nappal korábban, az E19-es wemmeli kijárata előtt kb 1500méterrel, egy Toyota Auris típusú gépjármű utasterében.

-Nem értem, most nézd meg! A felüljárón, ami előtt már 300 méterrel ott virít a 90-es tábla rajtam kívül nem tartja senki. Itt meg, ahol lehetne menni pöcsölnek, miközben vagyunk tizenöten az egész rohadt autópályán.
-Ja, nem értem, hogy miért pont itt nem mennek.
-Mi volt az a villanás? Radar?
-Nem, szerintem egy szembejövő világítását törte meg a sövény, vagy egy mutáns szentjánosbogár.
-Biztos nem mértek? A múltkor nem itt kaptak el?
-Nem tudom, de legalább mosolyogtál?
-Miért mosolyogtam volna, ha egyszer épp azon bosszankodtam, hogy nem mennek?

Lengyel kispajtásaink az elnökség égisze alatt kétnapos bemutatóval örvendeztették meg az épületben dolgozókat. Az ebédből tértünk épp vissza , amikor az aulában muzsikaszóra lettünk figyelmesek, de ahogy közeledtünk a zene forrásához láttuk, hogy csak 1-2 ember szállingózik a hatalmas csarnokban.

-Szegények, nincs közönség... Álljunk meg egy kicsit és hallgassuk őket!!!

-Rendben, nincs is annál kedvesebb gesztus, mint amikor mi magyarok menthetjük meg lengyel barátainkat a megsemmisüléstől. A három pedig már bizonyos helyzetekben egyébként is kritikus tömegnek minősül. Mondjuk ez pont nem az -teszem hozzá halkan.

Álldogálunk ott egy darabig. Még mindig csak hármasban és próbálunk rácsodálkozni a zenére, amikor odaperdül hozzánk az egyik lengyel kollága és így szól:

-Gyertek vissza fél 2-kor a koncertre is, Mozartot játszanak majd, de a zenekar most még csak próbál…

Csodálatos napra ébredtünk. Az ide vonatkozó belga rendszerben nyilvántartott hifista meghívót kapott egy újabb kiállításra és mivel egyetlen érdeklődő kispajtása sem ér rá, hogy elkísérje, így én tartok vele. Nincs bennem zsigeri tiltakozás, minden együtt töltött időt értékelek, és bár nem olyan határtalan a lelkesedésem, mint az övé, szívesen csodálkozom rá egy-egy tökéletesnek tartott darabra. Egyetlen szavam sem lehet. Töki minden, általam kapcsolatrombolónak vélt káros szenvedélytől mentes, így a megfelelően kordában tartott hifi-őrületében (micsoda képzavar) is inkább partner vagyok, mint ellenség.

Karácsonyra viszont távirányítós lego-markológépet kért. Kezdjek-e aggódni?

Egyébként, ha keresnem kell "someone to be blamed", akkor az nem más, mint a világ legmókásabb esküvői tanúja, aki a guitar heroval is megfertőzte. Luv ya Tirpi!

Ma reggel, amikor behúztuk magunk mögött a Macskák utcai ingatlan ajtaját, szemben találtuk magunkat Széppár bácsival, aki biciklijére támaszkodva várta élete nőjét, hogy megjelenjen a lépcsőfordulóban és végre elindulhassanak az ilyenkor szokásos piaci sétára. "Nők, mindig várni kell rájuk"-mondta, mire mi mososlyogtunk és kellemes napot kívántunk neki, remélve, hogy nem várakozással tölti. A házból kilépve aztán eszembe jutott a kérdés. Mi az, amit elviselünk egymásnak zokszó nélkül? Ami nem idegesít annyira a másikban, hogy naponta több alkalommal szóvá tegyük, vagy esetleg a halálba szekáljuk érte. Mondhatnád, hogy ha szeretsz valakit, akkor az összes hibájával együtt. De a szokások nem hibák. A szokások eleinte próbálkozások, amik beidegződéssé és rutinná válnak.

Nem tudom másoknál ez hogy van, de én a családból hozom a neurózist. E tekintetben már anyám sem volt normális. Ha olvasna, most bizonyára azt mondaná: "Persze, minden rosszat tőlem örököltél..."

Emlékszem, ahogy egy békés téli estén, a fűtetlen vonaton eszébe jutott, hogy talán nem húzta ki vasalót. Zuglóban még épp le tudtunk pattanni, át egy taxiba és vissza a nagyitól frissen örökölt lakásba, amit persze nem égetett porig, mert a pánikot generáló háztartási eszköz kihúzva és felállítva pihent a fürdőszoba kövén. Miért görcsölt rá mégis és vizualizált lángokba borult lakást?

Minden bizonnyal alaptalanul hibáztatom anyámat, ugyanis a szakirodalom szerint ez a  kényszerbetegség (OCD - Obsessive Compulsive Disorder) valószínűleg az agy specifikus területeiben található idegi áramkörök abnormális működésével függ össze és nem családi problémák vagy gyermekkori élmények következménye. Puff neki! Tehát a tanult viselkedésformák , a környezettel és a hiedelmekkel való bármiféle párhuzam keresése felesleges lenne? Tehát nem azért megyek vissza megnézni, hogy bezártam-e a az ajtót, mert anyám is mindig ezt tette, hanem mert az én agyamban is a normálisnál kevesebb a fehérállomány? Ebből viszont miért nem következik automatikusan az, hogy a szürkeállomány nagyobb? És vajon a háromféle fehérállományi rostból melyikből van kevesebb? Melyik felelős ezért az egészért? Mitől függ, hogy csak hanyagul kirántom-e a zárból a kulcsot és kifordulok a lépcsőházból, vagy visszamegyek megbizonyosodni arról, hogy amit néhány másodperccel korábban csináltam tényleg valós és eredményes volt? És miért csak az  ajtó? Miért nem a villany, a tűzhely, vagy a fürdőszobai csap? Ezt sem tudom rendesen csinálni, OCD-ben is csak a baseline-ig jutottam. És te? Te beletartozol abba a 2%-ba, amiben ott van Cameron Diaz, Billy Bob Thornton és Beckham is ?

bezárom a picsába.- de ezt már annyiszor mondtam, hogy teljesen hiteltelen...

Én értem, hogy most több tucat, a blogjába komoly munkát fektető, Pulitzer-díj várományos nő és férfi kapott egyszerre a szívéhez és a fejéhez, de azért olyan oltári dráma nincs. A google a mi barátunk és a cache funkcióval akár avanzsálhat is a bff kategóriába. Én minden, számomra értékes, ám mások számára bizonyára értékelhetetlen bejegyzésemet visszanyertem a segítségével.

Miért ne ragadjam meg ezt az alkalmat is, hogy sajnálatot és bűntudatot keltsek egyszerre, de nem tudok elég hálás lenni a visszatérő olvasóknak azért, hogy nem kommentelnek, mert most ennek mérhetetlen előnyét tapasztaltam, így csak 10-15 hozzászólás lett az enyészeté.

Aki pedig tegnap este óta habzó szájjal a szerkesztők és a freeblog fikázásával tölti az idejét, annak üzenem, hogy kapjon a fejéhez. Én sosem tudtam olyan megoldásra váró problémával fordulni hozzájuk, amiben ne segítettek volna. Abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek készséggel piszkált bele Anna a sablonjába, amikor épp tehetetlenül bénázott. Szóval egyszer ebben a rohadt életben legyünk már emberek és a bűnbakok keresése helyett inkább köszönjük meg, hogy hosszú évek óta gondozzák és karbantartják az agymenéseink tárhelyét és most is azon dolgoznak, hogy minimális veszteséggel záruljon ez a "buli". Egyébként meg mentsél bakker, mert arra van kitalálva az feature, amit ezek szerint nem használsz...

Az elmúlt hetekben itthon voltam és érdekes, ám teljesen haszontalan megfigyeléseket tettem, így hogy ne legyen az enyészeté mindenképp meg kell osztanom magammal.

Aki a magas lázzal és agytakonnyal járó betegség kezelésére, viccesen a kalapkúra nevű népi gyógymódot javasolja, annak ezúton üzenem, hogy tapasztaljon és aztán legyen okos. A bőrlégzés önmagában kizár mindennemű "küzdelmet", kivéve a túlélésért folytatottat. Bár az igaz, hogy benyomva vidámabban vonul csatába az ember.

A belga közvélemény kutató és reklámcégek egy átlagos napon négyszer hívnak fel minket különböző termékismertetőkkel, vagy a vásárlási szokásainkat érintő kérdésekkel, így már tudom, hogy kik azok, akik megvárják míg bekapcsol a rögzítő, de sosem hagynak üzenetet. A rendszer kijátszásában kapóra jött a szolidan mutált hangom, így amikor a "Bonjour Monsieur"- intro után Mme Soleil-t kérték, simán letagadtam magam.

A zajokból ítélve DeMulder néni heti három alkalommal tart ördögűzést otthonában. A gyakori ismétlések miatt feltételezem, hogy sikertelenül.

Ha valaki mindez idő alatt esetleg engem figyelt volna meg, akkor láthatja, hogy egy átlagos, betegségben töltött hét során 180 db zsebkendőt, 2 könyvet, 8 filmet, 27l teát és tetszőleges mennyiségű, gyógyszernek nem minősülő terméket fogyasztottam el. Ráértem...