Ma reggel, amikor behúztuk magunk mögött a Macskák utcai ingatlan ajtaját, szemben találtuk magunkat Széppár bácsival, aki biciklijére támaszkodva várta élete nőjét, hogy megjelenjen a lépcsőfordulóban és végre elindulhassanak az ilyenkor szokásos piaci sétára. "Nők, mindig várni kell rájuk"-mondta, mire mi mososlyogtunk és kellemes napot kívántunk neki, remélve, hogy nem várakozással tölti. A házból kilépve aztán eszembe jutott a kérdés. Mi az, amit elviselünk egymásnak zokszó nélkül? Ami nem idegesít annyira a másikban, hogy naponta több alkalommal szóvá tegyük, vagy esetleg a halálba szekáljuk érte. Mondhatnád, hogy ha szeretsz valakit, akkor az összes hibájával együtt. De a szokások nem hibák. A szokások eleinte próbálkozások, amik beidegződéssé és rutinná válnak.