Régóta foglalkoztat a gondolat és most úgy döntöttem, hogy számolva a lehetséges következményekkel mégis szánok néhány sort a jelenségre. Amíg nem voltam érintett azt gondoltam, hogy az irigység beszél belőlem, de mióta a hurkák alatt az én hasam is elkezdett kerekedni és nekünk is vannak uh-felvételeink születendő gyermekünkről, azóta sem érzem a késztetést, hogy akár a előbbiről, akár utóbbiról képeket osszak meg a a különböző közösségi oldalakon a kispajtásaimmal.

A mutogatás egy szolidabb formája, ahol a hormonoktól túltengő, mérhetetlenül boldog kismama ruhában simít végig gömbölyödő pocakján, az a világ legbájosabb fotója is tud lenni, így amikor kritikával illetem az érintetteket, akkor nem ezekre a képekre gondolok, Sokkal inkább a tükör, vagy a telefon előtt  felhúzott felsővel, vagy melltartóban pózoló, egyébként mindaddig általam intelligensnek és okosnak tartott leendő anyákra. Értem én a világgákürtölés ezen formáját, de hová lesz ennek a csodának az intimitása ? Nők, anyák, hová teszitek ilyenkor a józan eszetek? Meg vagyok arról is győződve, hogy a lázasan lájkolók és hozzászólók is csak azért nyilvánulnak meg, mert egy várandós nőnek senki sem meri az arcába dörgölni, hogy "ez mennyiben tartozik a világra?". Helyette cukiznak, formásoznak, uh láttán pedig tisztanyjáznak , ha már ilyen hülye helyzetbe hozta őket a posztoló. Azt gondolom, hogy ugyanennyi erővel lehetne a megtermékenyülés pillanatát idéző fotóval, majd később pedig a szülést megörökítő vágatlan videóval is kedveskedni barátainknak, ismerőseinknek.

Most bizonyára akadnak, akik rosszallóan ingatják a fejüket és rosszinduatot vélnek felfedezni a sorok mögött. Nem, nincs ilyesmiről szó. Tökéletesen megértem a közléskényszert, csak a mértékét nem. Megosztjuk az új sérónkat, a frissen vásárolt táskánkat, a jól sikerült vacsora képét, vagy egy eladó lakást és pont ezért aggaszt, hogy a még meg nem született gyermeküket is ebbe a kategóriába sorolják sokan...

Amint azt a tavalyi bejegyzésekben is kifejezésre juttattam, minden körülmény adott volt az önsajnálat mélységes-mély bugyraiban ragadásra, de szerencsére második körben már szinte bármin képes vagyok nevetni, amin első körben fájdalmasan zokogtam. Nem kutattam azután, hogy mennyi a névvel, címmel, arccal ellátott anyablog, de célom, hogy úgy adjam vissza a történteket, ahogy Tökivel megéltük, éppen ezért még tárgyalásokat folytatok vele, hogy a "nagyközönség" elé tárhatom-e reprodukálódásunk csodálatos, ám cseppet sem hétköznapi történetét, mely természetesen nem volt híján a filmvászonért kiáltó hollywoodi elemeknek.

Hogy ezen a csapásvonalon folytassam, valahogy így képzelem éltünk filmjének ezt a percét : És íme, itt vagyunk öt hónappal később, egy békés, allergiától duzzadt orrú, csütürtök estén. Panka vígan ficánkol a méhemben és meg mernék rá esküdni, hogy pillanatnyilag nincs nálunk boldogabb pár ezen a világon!

Mielőtt újra a húrok közé csapnék, jövök egy vallomással. A zseer szüneteltetése alatt belefogtam a Happy Medding című blog írásába, amelyhez még számos történetem lett volna, de időközben, hál'istennek, meg az orvostudománynak okafogyottá vált. Mivel azonban az a szakasz is az életemhez tartozott, úgy gondoltam megosztom az olvasókkal, csak és kizárólag a teljesség kedvéért, no meg persze azért is, hogy okuljanak, tanuljanak és talán mosolyogjanak is. Nem linkelem, hanem ugyanabban a kronológiai sorrenben, visszamenőleg publikálom, ahogyan születtek. Ha felzárkóztak, a felzárkózni vágyók, akkor viszont jöhet a bővített kiadás.

Állítólag minden hatodik pár érintett a kérdésben. Ez a hivatalos statisztika, amit én bátorkodtam, kizárólag elméleti síkon, minden tudományos eszközt és információt figyelmen kívül hagyva továbbgondolni. Tételezzük fel, hogy az érintettek közül minden 3. képes felülkerekedni időlegesen, vagy véglegesen a nyomorán. Az így felülkerekedők közül mondjuk minden 5. tud akár nevetni is rajta, kivéve a skorpió jegy szülötteit. Ezzel a bizonyítással értelmet nyer, hogy nem minden terméketlen veszíti el a humorát, csak az, aki egyébként is savanyú volt, illetve aki zodiákusan is erre van kalibrálva. Viszont aki nem veszíti el, abból hová lesz? Miért is vagyunk a kezdeti időszakban képtelenek arra, hogy lazán, kacagva birkózzunk meg a teherrel? Elméletem szerint, ebben semmi más nem játszik szerepet, mint a nőségünk. Mert csakúgy, mint a hírnévből, a szenvedésből is jár nekünk 15 perc, igény szerinti létszámú közönség előtt, de akkor a leg szívetszaggatóbb, ha 20-50 fő közötti csapatot vonunk be. Még ütősebb, ha egyszerre. Én a 30. születésnapomon akartam bejelenteni, de sajnos előtte költöztünk, így csak egy vadidegen, kis létszámú, francia ajkú csapatot tudtam volna elkápráztatni az oscargyanús alakításommal, így meg sem próbáltam. Mindenkit arra kérek, hogy ne operáljon az elfojtás lehetőségével, mert hosszútávon sokkal károsabb lehet, és könnyen vezethet oda, hogy évekkel később morbid meddőségi blogba kezd. Nem akarok belebonyolódni, de ismerek valakit, aki már látott olyat, aki találkozott ilyennel...Éppen ezért köpd ki, add ki magadból. Járj eggwatchers klubba. Úgy könnyebb lehet.

A minap fantom-dugulás miatt ki kellett ürítenem a fürdőszobai szekrény és az újrarendezés közben leltározni és nosztalgiázni támadt kedvem. Sikerüklt felidéznem, hogy hogyan lett szokványos tartalomból előbb bővített, majd extrém készlet.

Első lépésben, mint minden normális nő kelléltárában nem volt más csak betétek és tamponok. Aztán az idő előrehaladtával helyet kaptak a terhességi tesztek. Mezei pipettás, digitális, otthonról hozott és helyben vásárolt. Amikor ezek már igazán pazarlónak minősültek, akkor harcolta ki helyét a polcon az ovulációs teszt, az eddigi egyetlen, amelyből időről-időre sikerül pozitívat produkálnom...

Szóval épp ezek a gondolatok futottak át az agyamon, amikor a sikkes, nagy műgonddal fertőtlenített, majonézes dobozhoz értem a pakolásban. ' Az inszeminátor kit '- röhögtem fel hangosan, de némi kínnal a hangomban. Másoknak talán pesszárium, vagy éjszakai fogszabályzó pihen a szekrényében, nekem pedig itt ez a kis 20-25 cm hosszú csövem, egyik végén szeleppel, a másikon tapadókoronggal, de persze csak szakember használhatja és még az ő kezében sem biztos, hogy csodát tesz.

Több hely már nincs a szekrényben, így a msáodik lépcsőben alkalmazott százfű-főzetet kénytelen vagyok a konyhában tárolni.