Amint azt a tavalyi bejegyzésekben is kifejezésre juttattam, minden körülmény adott volt az önsajnálat mélységes-mély bugyraiban ragadásra, de szerencsére második körben már szinte bármin képes vagyok nevetni, amin első körben fájdalmasan zokogtam. Nem kutattam azután, hogy mennyi a névvel, címmel, arccal ellátott anyablog, de célom, hogy úgy adjam vissza a történteket, ahogy Tökivel megéltük, éppen ezért még tárgyalásokat folytatok vele, hogy a "nagyközönség" elé tárhatom-e reprodukálódásunk csodálatos, ám cseppet sem hétköznapi történetét, mely természetesen nem volt híján a filmvászonért kiáltó hollywoodi elemeknek.

Hogy ezen a csapásvonalon folytassam, valahogy így képzelem éltünk filmjének ezt a percét : És íme, itt vagyunk öt hónappal később, egy békés, allergiától duzzadt orrú, csütürtök estén. Panka vígan ficánkol a méhemben és meg mernék rá esküdni, hogy pillanatnyilag nincs nálunk boldogabb pár ezen a világon!