Tavaly, amikor a modorson megjelent az "emigráns" cikk, jót derültünk, magunkra ismertünk és ironizáltunk is, bár nem biztos, hogy értették. Akkor Szálkás Gerenda biztatott, hogy ne tartsam magamban a belga vonatkozást sem.  Most úgy érzem, hogy az elmúlt öt évben gyűjtött "élményekből" levont következtetések posztba kívánkoznak.

Mielőtt közelebbről és tüzetesen megvizsgálnánk az ide szakadt magyart, tisztáznunk kell a kasztrendszert. A kiszakadt classic alapvetően egyetlen szabályt tart szem előtt, ha szocializálódásra kerül a sor, mégpedig azt, hogy a választott személy legalább ugyanolyan pozícióban dolgozzon mint ő. Akad néhány kivétel, aki nem a fizetési bizonylatok alapján választ társaságot, de ez a bejegyzés most nem róluk szól.

A kiszakadt classic minimum egy, a világ    magyarjait egybegyűjtő levelezőlistán tag. Elképzelése szerint enélkül nem lehet létezni egy idegen országban, így ő is onnan gyűjti be a számára fontos információk jelentős hányadát. Ha időben érkezett, akkor optimális esetben alapító tag is, amely kasztján belül még előkelőbb helyet biztosít számára. Lakhelyéül Brüsszel előkelőbb kerületeit választja, ahol többnyire bérel, mert elképzelése szerint:
- így többet tud spórolni
- 10 év múlva úgyis hazamegy
- minden, az ingatlannal járó para, a tulaj gondja és nem az övé

A spórolás tényleg kardinális kérdés számára és ezt nem is rejti véka alá. Büszkén vállalja, hogy felhalmozott tartalékaival gyakran látogat haza, ha a forint-euró árfolyam számára kedvező. Ilyenkor előzetes kalkulációkat készít, pontosan kiszámolva, hogy a repülőjegy árán kívül mennyit is "kaszál" az akción.

A kiszakadt minden magyar vonatkozású eseményen jelen van. Kicsi csevej, sok snack és máris megoldott egy étkezés a napi háromból. Az év nagy eseményére, a magyar bálra úgy készül, mintha a lovaggá ütési ceremóniájára menne. Szmokingot, vagy kisestélyit ölt és "barátaival" valamint a helyi arisztokrácia képviselőivel "bavardál", keringőzik és vonósnégyest hallgat átszellemülten. Ilyenkor, mint egy transzfúzió után, szinte érzi, hogy egy pillanatra az ő vére is kékül, majd az emelkedett pillanatban csomagolni kezd a guszta kis falatkákból, amelyeket a zsebeiben visz haza az otthon maradottaknak.

Apropó, otthon maradottak. A kiszakadt gyermeke/i otthon még furulya szakkörbe sem jártak, de itt mind lovagol, vív, teniszezik és zongorázik is, lehetőleg ebben sorrendben, mert szerető szülei már most biztosítani akarják neki, hogy a megfelelő közegben szocializálódjon és időben tudja, hogy hol a helye, és nem baj, ha adott esetben egyikhez sincs érzéke.

A kiszakadt végszükség estén kirándulásokat tesz a másik kasztba, egy-egy közös ebéd, vagy kávé erejéig. Utóbbi esetben örömmel használja ki a táplélékláncban hierarchiában alatta állók körében dívó szokást, mely szerint mindig más rendezi a számlát. Ilyenkor mosolyogva mondja, hogy a következő alkalommal ő fizet. Erre egyébként átlagban heti két  alkalommal tesz ígéretet, de ha véletlenül valaki ráun és  esetleg szaván fogná, akkor garantált, hogy nincs nála pénz és/vagy a protonja sincs feltöltve, viszont kér egy dupla eszpresszót meg egy croissant-t.

Ha kollégái közül valaki munkahelyet vált és búcsúajándékra gyűjtenek, akkor két eset lehetséges:
- 30 és 80 cent közötti összeggel hozzájárul, de ilyenkor a nap hátralevő részében már nem önmaga
- nem ad, mert állítása szerint alig ismerte az érintett kollégát.

Vendégségben, ugyanazt műveli, mint a bálon, csak gátlástalanabbul, mert tudja, hogy abban a közegben nem kell a körítés. Elsőként perdül az asztalhoz és utolsóként távozik onnan. Úgy eszik, mint aki életében nem lakott még jól, és amikor a gomb is szétpattan a nadrágján, akkor nem kezd a zsebeibe tömködni semmit, hanem szemrebbenés nélkül megkéri a házigazdát, hogy csomagoljon ebből és abból, mert káprázatosra sikeredett. Mondanom sem kell, hogy amikor búcsúzáskor megköszöni a vendéglátást - mert optimális esetben gyerekszobája, vagy valami leválasztott kuckója volt - akkor megígéri, hogy "legközelebb nálunk". Na arra a látogatásra ne nagyon készülj!

Aki magára ismert, az így jártam...

kép: Merrin Westerink

Tavaly, amikor a modorson megjelent az "emigráns" cikk, jót derültünk, magunkra ismertünk és ironizáltunk is, bár nem biztos, hogy értették. Akkor Szálkás Gerenda biztatott, hogy ne tartsam magamban a belga vonatkozást sem.  Most úgy érzem, hogy az elmúlt öt évben gyűjtött "élményekből" levont következtetések posztba kívánkoznak.

Mielőtt közelebbről és tüzetesen megvizsgálnánk az ide szakadt magyart, tisztáznunk kell a kasztrendszert. A kiszakadt classic alapvetően egyetlen szabályt tart szem előtt, ha szocializálódásra kerül a sor, mégpedig azt, hogy a választott személy legalább ugyanolyan pozícióban dolgozzon mint ő. Akad néhány kivétel, aki nem a fizetési bizonylatok alapján választ társaságot, de ez a bejegyzés most nem róluk szól.

A kiszakadt classic minimum egy, a világ magyarjait egybegyűjtő levelezőlistán tag. Elképzelése szerint enélkül nem lehet létezni egy idegen országban, így ő is onnan gyűjti be a számára fontos információk jelentős hányadát. Ha időben érkezett, akkor optimális esetben alapító tag is, amely kasztján belül még előkelőbb helyet biztosít számára. Lakhelyéül Brüsszel előkelőbb kerületeit választja, ahol többnyire bérel, mert elképzelése szerint:
- így többet tud spórolni
- 10 év múlva úgyis hazamegy
- minden, az ingatlannal járó para, a tulaj gondja és nem az övé

A spórolás tényleg kardinális kérdés számára és ezt nem is rejti véka alá. Büszkén vállalja, hogy felhalmozott tartalékaival gyakran látogat haza, ha a forint-euró árfolyam számára kedvező. Ilyenkor előzetes kalkulációkat készít, pontosan kiszámolva, hogy a repülőjegy árán kívül mennyit is "kaszál" az akción.

A kiszakadt minden magyar vonatkozású eseményen jelen van. Kicsi csevej, sok snack és máris megoldott egy étkezés a napi háromból. Az év nagy eseményére, a magyar bálra úgy készül, mintha a lovaggá ütési ceremóniájára menne. Szmokingot, vagy kisestélyit ölt és "barátaival" valamint a helyi arisztokrácia képviselőivel "bavardál", keringőzik és vonósnégyest hallgat átszellemülten. Ilyenkor, mint egy transzfúzió után, szinte érzi, hogy egy pillanatra az ő vére is kékül, majd az emelkedett pillanatban csomagolni kezd a guszta kis falatkákból, amelyeket a zsebeiben visz haza az otthon maradottaknak.

Apropó, otthon maradottak. A kiszakadt gyermeke/i otthon még furulya szakkörbe sem jártak, de itt mind lovagol, vív, teniszezik és zongorázik is, lehetőleg ebben sorrendben, mert szerető szülei már most biztosítani akarják neki, hogy a megfelelő közegben szocializálódjon és időben tudja, hogy hol a helye.

A kiszakadt végszükség estén kirándulásokat tesz a másik kasztba, egy-egy közös ebéd, vagy kávé erejéig. Utóbbi esetben örömmel használja ki a táplélékláncban hierarchiában alatta állók körében dívó szokást, mely szerint mindig más rendezi a számlát. Ilyenkor mosolyogva mondja, hogy a következő alkalommal ő fizet. Erre egyébként átlagban heti két  alkalommal tesz ígéretet, de ha véletlenül valaki ráun és  esetleg szaván fogná, akkor garantált, hogy nincs nála pénz és/vagy a protonja sincs feltöltve, viszont kér egy dupla eszpresszót meg egy croissant-t.

Ha kollégái közül valaki munkahelyet vált és búcsúajándékra gyűjtenek, akkor két eset lehetséges:
- 30 és 80 cent közötti összeggel hozzájárul, de ilyenkor a nap hátralevő részében már nem önmaga
- nem ad, mert állítása szerint alig ismerte az érintett kollégát.

Vendégségben, ugyanazt műveli, mint a bálon, csak gátlástalanabbul, mert tudja, hogy abban a közegben nem kell a körítés. Elsőként perdül az asztalhoz és utolsóként távozik onnan. Úgy eszik, mint aki életében nem lakott még jól, és amikor a gomb is szétpattan a nadrágján, akkor nem kezd a zsebeibe tömködni semmit, hanem szemrebbenés nélkül megkéri a házigazdát, hogy csomagoljon ebből és abból, mert káprázatosra sikeredett. Mondanom sem kell, hogy amikor búcsúzáskor megköszöni a vendéglátást - mert optimális esetben gyerekszobája, vagy valami leválasztott kuckója volt - akkor megígéri, hogy "legközelebb nálunk". Na arra a látogatásra ne nagyon készülj...

még ide mindenféle "gombokat", de nem vannak...

Tavaly, amikor a modorson megjelent az "emigráns" cikk, jót derültünk, magunkra ismertünk és ironizáltunk is bár nem biztos, hogy értették. Akkor Szálkás Gerenda bíztatott, hogy ne tartsam magamban a belga vonatkozást sem.  Most úgy érzem, hogy öt évnyi tapasztalat elegendő lehet ahhoz, hogy szavakba öntsem objektív kép, a helyi magyar kolóniáról.

1.  Legalább egy, az idegenbe szakadt magyarokat egybegyűjtő levelezőlistán tag, így minden szociális eseményről értesül.

2. Bálba jár, ahol dressing kód van, palotást táncol

Ha érted miről beszélek, akkor te is egy vagy közülünk.

Van valami ösztönös védekező mechanizmusom a francia elsajátításával kapcsolatban. Talán úgy működhet, hogy tudat alatt félek attól, hogy ha beszélném, akkor könnyedén beilleszkedhetnék a belga gépezetbe és án ezt nem akarom  

Lehetne akár ez is a hétvége tanulsága. Nem szeretem, ha a saját otthonunkban egy vendég megmondja akár nekünk, akár a többi vendégnek, hogy mit csináljon. Itt egyetlen szabályrendszer van érvényben, azt pedig mi diktáljuk Tökivel. Tudom, hogy ez nem demokratikus, de leszarom. Nem plenáris ülésre, hanem egy könnyed délutánra szólt a meghívó, és igen, ha az emberek beszélgetnek, akkor megesik, hogy egymás szavába vágnak és nem külön-külön, egyenként kétperces hozzászólásban ismertetik az álláspontjukat az adott témában, de ez nem feltétlenül egyenlő a tisztelet hiányával. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy  hülyén kellett magam éreznem az otthonomban és csak azért nem szóltam be, mert a neveltetésem nem teszi ezt lehetővé. Kicsit viaskodott ugyan bennem az átmenetileg elvesztett komfortérzet iránti vágy  és a gyerekszoba, de végül a békesség kedvéért előbbiről kénytelen voltam lemondani. Soha többé nem teszem, mert ahogy a mondás is tartja: az én házam nem a te légvárad ...

Nyolc hónap. Kb ennyi telt el azóta, hogy egy reggel másként ébredtem. A nap nincs megjelölve pirossal a naptárban, nem véstem sem a kerti fába, sem kőtáblába. Egy évet adtam magamnak. Ha nem változtatok, egyébként sem lett volna sokkal több hátra. Most, hogy jóval közelebb a cél, kicsit bátrabban nyilatkozom, mert ez az út arra is tökéletesen jó volt, hogy jobban megismerjem önmagam, a korlátaimat, és ezeken a korlátokon belül a lehetőségeimet. Amihez viszont nem kell a korlátok ismerete az az, hogy tudjam nő vagyok. Nő voltam akkor is, amikor belekezdtem, csak azt hittem ha a nemem semleges, akkor láthatatlan is leszek. De hogyan is maradhattam volna azzal a kiterjedéssel észrevétlen?

Azt mondják, hogy a hatalmas tartalékok szisztematikus felhalmozása a testünkön, a félelemből fakad és abból is táplálkozik. Érted? Táplálkozik! Milyen rohadt mód abszurd. Evidens, hogy féltem. Mindentől, de leginkább a kudarcoktól. Megesik ilyesmi, ha új és ismeretlen területre téved az ember. Még akkor is, ha esetemben ez a "terület" csak földrajzilag esik távol a preferálttól, a tény épp elég volt ahhoz, hogy kirántsa a talajt a lábam alól. Egy hatalmas, levegővel teli gömbön pedig nehéz egyensúlyozni, éppen ezért  nem is kockáztat az ember. Nálam közel 5 évnek kellett eltelnie, hogy úgy érezzem nem félek már annyira. Nem múlt el, csak már nem éreztem legyőzhetetlennek, vagy kibírhatatlannak. Abban pedig, hogy jelenleg nyerésre állok, az én szerepem a legelhanyagolhatóbb. Baromság, gondolhatod, de mi mástól akarna az ember élni, mint attól, hogy érzi, szükség van rá? Úgyhogy mozdulj, mert anyádnak, a gyerekednek a szerelmednek, a barátaidnak szüksége van rád! És ne csak akkor, ha kórosan érintett vagy. Mindig az első pár kilóval kezdődik, meg a kamuval, hogy "ura vagyok a helyzetnek".

Na, mielőtt szektát alapítanék gyorsan visszaveszek a hittérítő szövegből és megmutatom a helyzet jelenlegi állását. Voltam olyan bátor, hogy némi rendszerességet vittem bele, így több fázisban megörökítettem a nagy menetet. A beállítások, az előnytelen pozitúrák olykor azt sugallhatják, hogy kronológiailag  keverednek a képek. Pedig nem. Osszatok, az hajt!

A pofám kiékelve bazinagy tamponnal, nemrég értem haza a fogorvostól. Ma sem lesz sör, csak meccs. Töki sajnál, én pedig épp arra panaszkodom, hogy kezd kimenni az érzéstelenítő hatása és már gyógyszert keresve matatok a fiókban, amikor a kutyákkal eltűnik a kertben .

- Kik játszanak este zsizsi?
- Tessék? Nem tudod, hogy a Cataflam hol van ?
- Kazahsztán-Holland? Hogy-hogy?