Nem tudom másoknál ez hogy van, de én a családból hozom a neurózist. E tekintetben már anyám sem volt normális. Ha olvasna, most bizonyára azt mondaná: "Persze, minden rosszat tőlem örököltél..."
Emlékszem, ahogy egy békés téli estén, a fűtetlen vonaton eszébe jutott, hogy talán nem húzta ki vasalót. Zuglóban még épp le tudtunk pattanni, át egy taxiba és vissza a nagyitól frissen örökölt lakásba, amit persze nem égetett porig, mert a pánikot generáló háztartási eszköz kihúzva és felállítva pihent a fürdőszoba kövén. Miért görcsölt rá mégis és vizualizált lángokba borult lakást?
Minden bizonnyal alaptalanul hibáztatom anyámat, ugyanis a szakirodalom szerint ez a kényszerbetegség (OCD - Obsessive Compulsive Disorder) valószínűleg az agy specifikus területeiben található idegi áramkörök abnormális működésével függ össze és nem családi problémák vagy gyermekkori élmények következménye. Puff neki! Tehát a tanult viselkedésformák , a környezettel és a hiedelmekkel való bármiféle párhuzam keresése felesleges lenne? Tehát nem azért megyek vissza megnézni, hogy bezártam-e a az ajtót, mert anyám is mindig ezt tette, hanem mert az én agyamban is a normálisnál kevesebb a fehérállomány? Ebből viszont miért nem következik automatikusan az, hogy a szürkeállomány nagyobb? És vajon a háromféle fehérállományi rostból melyikből van kevesebb? Melyik felelős ezért az egészért? Mitől függ, hogy csak hanyagul kirántom-e a zárból a kulcsot és kifordulok a lépcsőházból, vagy visszamegyek megbizonyosodni arról, hogy amit néhány másodperccel korábban csináltam tényleg valós és eredményes volt? És miért csak az ajtó? Miért nem a villany, a tűzhely, vagy a fürdőszobai csap? Ezt sem tudom rendesen csinálni, OCD-ben is csak a baseline-ig jutottam. És te? Te beletartozol abba a 2%-ba, amiben ott van Cameron Diaz, Billy Bob Thornton és Beckham is ?
