Sosem gondoltam, hogy valaha sor kerül egy ilyen bejegyzésre, de mind ismerjük az ide vonatkozó mondást...

A viszonyunk Puncogóékkal a beköltözésünk óta felhőtlen volt. Sosem szóltak a kezdetben tapasztalt, őrző-védő szándékkal kinyilatkoztatott kutyaugatásért, mindig kedvesen érdeklődtek a hogylétünk felől, és közösen szapultuk a Széppár managementet. Mi pedig, hálából a közvetlenségükért készséggel segédkeztünk egy-egy nehezebb hangszer (zongora, harmónium) felcipelésében. Így volt ez egészen az indulásunk előtti utolsó hétig, amikor hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy megkérdezem őket elvállalnák-e a virágok locsolását és a lakáskulcs őrzését. Igent mondtak, sőt Isabelle (senior Puncogó) azt mondta, köszönik, hogy rájuk bízzuk mindenünket. Nem ezzel kezdődött, de talán ekkor léptük át a képzeletbeli határt. Nem gondoltam, hogy ez a lépés hozza el a változást a kapcsolatunkban, de így lett. Távollétünkben szorgosan locsolták a benti növényeket és a már egyébként is hanyatlásnak indult bazsalikomon kívül semmi más nem pusztult bele a gondoskodásba.

Úgy gondoltam egy kellemes vacsora mellett köszönjük meg nekik a segítséget, éppen ezért vasárnap este vadasra invitáltuk őket. Keldélyesen elbeszélgettünk mindenről és eldöntöttük, hogy rendszert viszünk a találkozásainkba. Amikor random-szerűen feldobtam egy időpontot Clémence közölte, hogy nem jó, mert gyereket akarnak és Dániába mennek, spermabankba. Feltételezem, hogy hasonló reakcióra számított, mert amikor látta rajtunk, hogy tényleg őszintén örülünk a döntésüknek, akkor még a donor profilját is megmutatta. Itt vett fordulatot az este, leomlott  képzeletbeli fal, és ezt egy őszinte, pózoktól mentes, több órán át tartó beszélgetés követte. Szeretném azt hinni, hogy jó szomszédokként jöttek és barátokként távoztak.