Tudom, hogy feedback hiány esetén a legtöbbször lelkiismeret furdalás generálásával próbálom kiprovokálni az olvasók észrevételeit, de itt az idő, hogy leszokjam erről, mert a top 50-be bizonyára nem a 15 fős core-olvasótábor juttatott be. Köszönöm, a "csendeseknek" a "hangosaknak" és mindenkinek, aki kattintott. Mivel nem készülök ennél jobb eredményre, most nyomom le a köszönőszöveget, amelyben próbálok megemlékezni mindenkiről, aki ehhez itt hozzátett.
Köszönöm szüleimnek, akik ugyan a mai napig nem értik igazán, hogy mi is az a blog, de szeretnek és leginkább tőlük vagyok az, ami. Köszönöm Tökinek, a hifistának, aki jóban rosszban és olykor krízben, de mindig mellettem van. Minden itt szereplő létező karakternek, Nyuszitól Puncogón át Széppár néniig, amiért folyamatosan biztosítják a bejegyzések alapjául szolgáló sztorikat. Kicsiny ám annál igazibb magyar és brüsszeli baráti körünknek, amiért léteznek.
Gratulálok mindenkinek, akit bejuttattak az olvasói és bízom a szakmai, valamint a bloggerekből összeállt zsűri ítélőképességében, így talán majd a nagy favoritom oldalán szeptember 2-től nem a "hetest" kell álmélkodva néznem. Addig pedig hulljon a szar mindannyiunkra, az összes létező fórumon a sokkos állapotban lévő, meglepett, lehidalt, elképedt véleményezőktől. Mert valljuk be, eddig mi is mindig ezt csináltuk.