Az utóbbi időben meglehetősen sokat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon ki miért blogol és mikor jön el az ideje annak, hogy felhagyjunk vele. Sok , számomra kedves napló tulajdonosa döntött már úgy, hogy befejezi, vagy átmenetileg, vagy véglegesen. Most bennem is felmerült, sőt a kvázi utolsó bejegyzést is megírtam, aztán mégsem volt szivem publikálni. Vajon miért? Amikor elkezdtem épp komoly változások mentek végbe az életemben és sokat segített, hogy kiírhatom magamból a problémákat, a sérelmeket amik értek. Nem volt egyéb célja, mint hogy terápia jelleggel átsegítsen a nehézségeken és tömegesen tájékoztassa az othonmaradott szeretteimet. Tulajdonképp már két éve abbahagyhattam volna, de ha bármi érdekes, vagy számomra fontos dolog történt velem, azonnal poszt fogalmazódott bennem. Exhibicionista lettem? Netán blogfüggő?  Már egy ideje azt érzem, hogy csak önmagamat tudnám ismételni, szóval nem  gondolom, hogy bármi hasznos, vagy haszontalan hétköznapi, vagy magánéleti információt tartogatnék még az olvasóknak. Kífújt! Az élet itt is rutinszerű lett.  Amire hívatott volt ez a blog, azt megtette. Segített elfogadni és megszokni a belga hétköznapokat, a hirtelen jött változást, a családom és a barátok "átmeneti", vagy esetenként végleges elvesztését. Kedvemre panaszkodhatam, anyázhattam büntetlenül és közben néhányan jól szórakoztunk. Néha még talán hasznos tanácsokkal is szolgált az ide érkezőknek.  Még barátokra is szert tettem. Most pedig be szeretnék zárni, de nem megy. Letöltögetni az elmúlt 3 és 1/2 év 487 bejegyzését hogy egyszer majd a gyerekem orra alá toljam, hátha tanulhat belőle valamit.  A szüneteltetés szóba sem jöhet, azt csak a profik csinálják. Én kevésbé vagyok stílusos, ha zárok akkor örörkre. Csak egy kattintás, de miért esik olyan nehezemre?