Van abban valami kínzóan gyönyörű, amikor a gép sűlyedni kezd és lassan kirajzolódik Budapest madártávlatból. A fények, a kanyargó Duna és minden, amitől szép ez a város. Föntről néma és káprázatos. Perszehogy az ablaknak támasztott arcomon gördültek le a könnyek. 8 hosszú hónap után újra otthon. Ez volt talán a legszebb otthon töltött hetem. Igaz, hogy bizonyára megint akadt, akit távolmaradásommal megsértettem, és olyan is aki többszöri időpontegyeztetés után sem volt rám kíváncsi, de ez már nem lesz másképp. Hogy mitől volt mégis szép? Mert tele volt békességgel, szeretettel apró és nagyobbacska csodákkal. Szereztem meglepetést egyszülő apámnak és anyámnak. Ettem isteni töltöttcsirkét és medvehagyma krémet. Anyámmal karöltve tekeregtem a piacon. Láttam a birtokot és a rajta álló házikót. Találkoztam ismerősökkel és ismeretlenekkel, akik a találkozás után mégis inkább ismerősnek tűntek. És csak úgy, kaptam egy hatalmas, házi készítésű túrótortát. Sírtam, nevettem, csalódtam, kellemesen is...