Valljuk be Wim Delwoye egy igazi "zseni". Nitsch óta tudjuk, hogy disznóbélben pucéran fürdőzni nagy királyság, de az állat vérével fehér lepedőkre festményt pacsálni sem utolsó. Kicsit ugyan gusztustalan, van aki szerint felháborító, de mégis eladható, sőt szépen hoz a konyhára, mert általában az efajta kiállítások körül kirobbanó botrány vonza még a két infarktuson átesett, mélyen vallásos nagyikat is. Aki izgalomra vágyik és frankó tetkókat akar látni hibátlanul kikészített disznóbőrön, vagy világ életében gasztroenterológus szeretett volna lenni , csak a szülei nem engedték, az látogasson el az Ernst Múzeumba. Gondolom Fitz nem merte bevállalni, hogy összehoz egy frankó kis kiállítást a nagy belga művésznek a Kiscelli múzeum romtemplomában...

Szóval a kis Wim bizonyára farigcsálással töltött szürke werviki hétköznapjai nem hozták meg a kellő népszerűséget így 1987-ben fellapozta a "Szar az élet" című eposzt és szó szerint értelmezte. Az első kakagépet 2000-ben mutaták be Antwerpenben. Később tovább folytatódott a kísérletezés és a művész ólomüvegnek álcázott röntgenfelvételekből készített ablakokat, melyeken bariummal bekent párok szeretkeznek. Van mozaikja is, amelyre a mintát a saját kaksijából készítette. A tetovált malackák az igazi hab a tortán. Csak azért, hogy az állatvédők is felfigyeljenek, ugyanis emberünk külön erre a célra kínában nevelteti a cocákat, akiknek aztán kivarrja a börét, majd lenyúzza őket. Fincsi. Mégis az átütő siker a kaka gépsor. Hogy semmi ne vesszen kárba és a "szarból is pénzt csináljon", a végterméket ízléses, átlátszó vákumcsomagolásban árúsítja. Egy sorozatot szeretnék rendelni a 2005-ös szériából, hogy nappalink éke legyen...

Ps: Most azonnal le kell védenem a puki-konzerválás metódusát, mielőtt valami eszelős művész lenyúlná az ötletet. Ja egyébként érdemes megnézni ezt az oldalt is, ahol a boldog kakatulajdonosok nyilatkoznak, hogy ez a piece of art mennyiben változtatta meg az életüket.