Pepperke vont be ebbe az újabb blogos láncba. Visszatekintés az elmúlt 7 évre. Nem rossz az ötlet, így év végén egyébként is hajlamos az ember a számvetésre.
2000
Dolgozom az aranybányában, ahol remek a társaság. Ez az második év, hogy magántanítás mellett nyelviskolában is próbálkozom. Nagy cég, kis alkalmazottjaihoz járok hetente kétszer. Sosem készülnek, hülyének néznek, azt hiszik én sosem voltam lógós diák. Sikerélmény minimális, viszont napi 3 órát utazom. A munkahelyemen látszatra minden rendben, a szociális életem tökéletes- életre szóló barátságot kötök 3 emberrel is. (Ezt azért tudom biztosan, mert az évek igazolták.) Hétvégenként tanítok, bulizom és nagy előszeretettel keresem maryjane társaságát.
2001
Az év első fele hajtással és tervezéssel telik. Én minden szart elvállalok, fordítok, tanítok, dolgozom napi 14-15 órát. Tökinek is két melója van dolgozunk, és szorgalmasan gyűjtünk mint a méhecskék. Februárban belekezdek a 85. fogyókúrába, attól rettegve, hogy nem lesz menyasszonyi ruha, ami rám jön. Végül mégis akad, elég szép, amit J-vel vadászunk le. Márciusban lefoglaljuk a házasságkötő termet, áprilisban a templomot. Július 21-én du fél 4-kor végül kb 100 barát és a család jelenlétében kimondjuk a boldogítót és közel 8 együtt töltött év után házasok leszünk. Az összetáncolt zsetonból Londonba megyünk, reggelente a Hyde parkban reggelizünk, délután a Tate-ben csodálkozunk. Az oxford streeten eszünk életünkben először és feltehetően utoljára köménymagos pizzát. Boldogok vagyunk! Hazatérve azonnal indulunk tovább a barátokkal közös nyaralásra. Az év hátralévő része rózsaszín ködben telne, de kiderül, hogy megszűnik a program ahol dolgozom és év elejétől leépítenek.
2002
A hétjegyű végkielégítésemet, abban a reményben, hogy rövid időn belül találok munkát, lakásfelújításra és magunkra költöm. Május környékén már elbizonytalanodom, hogy van-e még helyem ebben a világban. Csak a tanításból élek, de hiányozni kezd a napi rutin, a "bemegyek, ott vagyok, hazamegyek". Az államvizsgámon a második tételt húzom, amikor a Pszicholingvisztika tanár közli, hogy nála nincs érvényes évvégi jegyem. Én viszont tudom, hogy van. Néhány telefon után a vizsgabiztos visszajön és közli, hogy adminisztrációs hiba történt és nekem nem szabadna ott lennem. Azonnal felfüggeszt, a legördülő könnycseppjeim láttán pedig azt mondja "Ne hisztizzen", amire annyit válaszolok, hogy a hisztiről elsőként fog értesülni, és ez még nem az. Levelezésbe kezdek a sulival, de mire a bocsánatkérő levelük és a vizsga engedélyezése megjön, már lecsúszom a keresztféléves vizsgáról, így csak a következő évben próbálhatom újra. Ebben az évben is elmegyünk a barátokkal közös nyaralásra, amiről nem sejtjük, hogy az utolsó, mivel a tárasság szétzilálódik. Ennek a nyaralásnak az örök emléke Sadie, aki ekkor csatlakozik a családhoz. Munka után való kétségbeesett keresgélésem hiábavalónak tűnik, már kezdem feladni, amikor visszahívnak "A " meleg szervezettől, hogy én kellek. A pénz nem sok, de fixnek jó. A sors fintora, hogy a fizetésemet közvetve ugyanattól az ürgétől kapom, aki leépített. Kedvelem a munkám, pályázatokat írok, idegen nyelvű levlezek és remek társaságban vagyok. Az óráimat a magam kedvére szervezem, mert csak 6-órát dolgozom azt is vagy délelőtt, vagy délután. A magánéletünk tökéletesen rendben, gyereket szeretnénk és próbálkozunk kitartóan.
2003
A munkahelyemen minden rendben, bevontak a hív-aids prevenciós kutatásba. Esténként és hétvégenként hetero és meleg szórakozóhelyekre járok rekrutálni, hét közben pedig interjúkat készítek a csoportjaimmal. Érdekes, hasznosnak érzem magam és megbecsülöm, hogy vadidegen fiatalok avatnak be a legintimebb titkaikba. A kutatást szponzoráló amerikai egyetem jól fizet, így financiálisan is helyre jövünk. Gyerek még mindig nem kopogtat, így a későbbi pofára esést elkerülendő vizsgálatra jelentkezünk az egyik meddőségi centrumba. Az első konzultáció alkalmával 25.000 pénzt hagyok a fiatal orvos irodájában, aminek fala tele apró szépségekről készült képekkel. Bizakodó vagyok. Nem sokáig, mert kiderül, hogy PCO-m van, ami jelentősen megnehezíti a teherbeesést, sőt! Kicsit jegeljük a kétségbeesett próbálkozást és másra helyeződik a prioritás. Egy májusi délutánon anyám barátnője egy napilapot lengetve a kezében közelít és azt hajtogatja, hogy "Ezt meg kell próbálnod!" Az EU-s 'konkúrra' a határidő lejárta előtt 10 perccel sikerül submittálnom a jelentkezésemet és a 591814-es sorszámmal regisztrálnak. A munkahelyemen időközben változnak a körülmények és az egyik új főnököm aknamunkába kezd. Szeretném azt gondolni, hogy pusztán kémia a dolog, nem pedig szakmai féltékenység, de a mesterségesen generált konfliktusok, az alaptalan vádaskodás döntésre kényszerít és újra álláskeresésbe kezdek. Novemberben lenyomom az első kört az EUs válogatón és várok türelmesen , hogy lesz-e tovább.
