Többek állítása szerint kivirultam, és még marhahólyag létemre is jobban nézek ki, mint 4 éve tavaly. Valóban jót tett a változás, 1,5 év után újra azt érzem, hogy igenis van értelme annak, amit csinálok. Márpedig ez nagyon fontos, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy kvázi a munkahelyemen élek. Kedvesek velem, reggelente a folyosón visszamosolyognak és köszönnek is a kollégáim, a főnökeim pedig egyenesen imádni valóak. Persze görög maci nem volt meglepetés, de a francia oly mértékben higgadt pasi, hogy néha azt gondolom, hogy az adott pillanatban mérhetetlen volna a vérnyomása. Szlovák kolléganő édes, ha véletlenül magyar kis pajtársaimmal tartósan az anyanyelvünkön kommunikálunk, akkor csak annyit mond 'csokolom" és tudjuk, hogy angolra kell váltanunk. Rengeteg a munka, de úgy röppen el egy nap, mintha nem is lett volna. Köszönöm az összes közreműködőnek, hogy végre kicsit megédesítették a brüsszeli hétköznapjaimat. Még az élet is szebb és nap is kisütött.
A bejegyzés trackback címe:
https://zseer.blog.hu/api/trackback/id/tr214262816
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.