amikor a bennem felgyülemlett kibaszottnagy feszültséget le fogom vezetni valahogyan és az nem a zokogás lesz, nem! a szentségit neki. Emlékszem, egyszer már csináltam ilyet úgy 8 éve és nagyon jólesett. Akkor az történt, hogy egy fárasztó hét után péntek este hazarogytam az addigra már 90%-ban gyógyult, de még megfázásra hivatkozó Tökimhez. A lakásban mindenütt zsepik és teásbögrék hevertek. Szép békésen, tényleg mindenféle vita nélkül elkezdtem rendet tenni, begyűjtöttem a takonycsomagokat és a bögréket. Már az előszoba ajtóban balanszíroztam a jól megrakott tálcával, amikor a kanapén fetrengő uram utánam szólt a kezében egy pohárral hogy:" ez itt maradt". Tényleg? -gondoltam és egy szó nélkül, egyetlen laza mozdulattal elengedtem a tálcát és csak annyit mondtam "úgy tűnik ezek meg itt maradtak". Akkor sem ő generálta a szart, de mégis ott, és akkor telt be a pohár.

Most viszont kismértékben sincs köze a megrogyásomhoz, hiszen mindenben segít és mellettem van. Azon viszont ő sem tud változtatni, hogy akad néhány hülye a munkahelyemen.

Történt ugyanis, hogy a múlt héten kiküldtem a meghívókat azoknak, akiktől valóban el szeretnék búcsúzni + rendfőnöknő, akit meg kellett hívni, mert az illendőség úgy kívánja. Ilyenkor már szinte lehetetlenség tárgyalót foglalni, így meg kellett mozgatnom minden kapcsolatomat, de végül sikerült az emeleti termet lefoglalnom. Ekkor jött germán kolléga, aki történetesen a próbaidejének lejártát és egyben a véglegesítését kívánja megünnepelni, ezért azt kérte tartsuk együtt a cuccot. Már akkor is úgy éreztem, hogy nem egészséges egy "maradós" és egy "menős" eseményt együtt ünnepelni, annál is inkább, mert tudom, hogy a többi kolléga másként viseltet irányomba és megint másként irányába. Aztán felmerül a kérdés, hogy miért pont most lett fontos az ünneplés, amikor a próbaideje hónapokkal ezelőtt járt le? Mindegy, azt gondoltam én lihegem túl ezt az egészet, így azt mondtam neki, hogy elviekben nem bánom. Ezt így is éreztem, mindaddig amíg meg nem láttam milyen szöveggel készül kiküldeni a meghívót.

A szereplők és a gyár nevét megváltoztattam, de a többi az eredeti. Íme, ítélje meg mindenki maga.

Marriage announcement (már itt felakadt a szemem)

We’ve just known each other for 9 months and decided to start a livelong relation….

A helyesírási hibákat direkt nem korrigáltam. Na most amikor ezt megláttam, azt gondoltam, hogy csak a holttestemen át. Odamentem hát hozzá és elmeséltem a kétségeimet, amit persze ő nem értett meg. Kicsit feszült lettem és elmondtam a történetet más kollégáimnak, akik egy emberként kibuktak a faszságon. Ezen felbuzdulva második körben is felkerestem Gézát, most már nyíltan vállalva az ellenérzéseimet , de vittem neki B tervet. Persze hogy nem akarta. Nem is ez a gond, hanem hogy nem is próbálta megérteni, hogy mi a bajom, így engedtem. Most mégis inkább én vagyok a barom?