Ezután jött hideg is meleg is. Becstelen vagyok, hátba támadom. Hiába magyaráztam, hogy nem így képzeltem, már menthetetlen volt a dolog. Megkérdezte miért nem szóltam soha, hogy nem tetszene az új felállás, biztosan találtunk volna megoldást. Erre én kifejtettem neki, hogy sosem gondoltam, hogy ilyesmit meg lehet vele vitatni. A néhány perces elmélyült beszélgetés során 4x kérdezte meg, hogy nem maradnék-e mégis, mert akkor átszerveznék a munkaköröket, hogy kedvemre való legyen. Ez meglepett, de megmondtam, hogy meghoztam a döntésemet és ez végleges. Mondanom sem kell, hogy erre azonnal váltott és támadásba lendült. "Ugye tudod, hogy nem te voltál az első jelöltem erre az állásra". -mondta. Erre én. "Érdekes felém ezt másképp kommunikálták, annak idején, de ha már itt tartunk ugye tudja, hogy egy remek ajánlatot utasítottam vissza ezért". Itt abbahagytuk. Egy óra múlva mindezt egy kv mellett meséltem el kicsi görög mackómnak, aki nagyot derült. Este távozás előtt jött az első döfés. Rendfőnök asszony bejelentette, hogy nem enged el csak jan 1-én és a decemberi szabadságomat nem adja meg. Mosolyogva kérdeztem, hogy van- e még valami, vagy ez minden amit tudatni akart.

Nem érdekelnek a csatavesztések amikor háborút nyertem. Már másnap reggel éreztem a változást. Nem volt fulladásig és hányingerig fajuló köhögés, vagy para. És röhögni fogtok, de a térdem sem fájt annyira.