Nagyon jó volt és tartalmas. Az első pár nap a káposzta jegyében telt, anyám ugyanis töltött káposztával várt, és rajta kívül még ketten tettek hasonlóképpen.  Azt hiszem mindenkivel találkoztam, így csak kevesen sértődtek meg. Még az albérlőt is felkerestem ma reggel. A Gödörben töltött 1,5 órát és a visszautat leszámítva tényleg minden tökéletes volt. Előbbit egy nyugdíjas dj utóbbit pedig a mellettem ülő, hónaljszagú flamand tette pokollá. Kínosan ügyelt arra is, hogy karját kinyújtva nyugtassa az előtte lévő szék háttámláján, úgy, hogy a kis befúvókán érkező friss levegő az ingujjába áramoljon. Ennek és a szolid türbülansznak köszönhetően pár percen belül már ájultan horkoltam az ablaknak dőlve. Néha felriadtam, amikor a mögöttem ülő kislány a vesémet tiporta, de ez még mindig jobb volt, mint amikor oda útban egy jó karban lévő nyugdíjas nénike hajtotta álomra a fejét az ölemben, neki ugyanis sikerült majdnem vízszintesbe döntenie az ülést. Charleroi felett aztán arra ébredtem, hogy László, az utaskísérő kopogtatja vállam és megkér, hogy húzzam fel a redőnyt az ablakon. Pár perccel később már az üresen keringő futószalag mellett vártam a bőröndöm, ami mintegy 20 perc után meg is érkezett, de már nem ott nyílt ahol indulás előtt. Vagy Béla a Ferihegyi rakodó, vagy a helyi Jean Luc akaszthatta egy éles tárgyba, mert a hátulja végig volt szakítva, de első tapintásra nem hiányzott belőle semmi. Itthon mindent lecsekkoltam tételesen és rendben volt a leltár. Isteni szerencse, hogy a fagyasztott harcsaszeleteket, a túrórudit és a kolbászt a kézipoggyászban csempésztem át.

Hja, és nem kellett egy évnek eltelnie ahhoz, hogy jelentkezzen valaki, aki együtt hált Tünci szerelmével, Tompor Csabával.  Erről ennyit.