Eldöntöttem, hogy a mai bejegyzésben nem nyögök, mert az élet szép és kurvarövid, ezért nem érdemes még órákkal a hazaérkezésem után is azon vergődni, hogy 8-ig dolgoztam. Javítom a magyar munkaerő imidzsét bazzeg és ennyi. Itthon vár a tükörsimára csiszolt parketta, rajta az én hites uram meg a csajok és akkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy igen. Ez most jó! Arról nem is beszélve, hogy tizenkettőt fexünk és otthon leszek. Aki esetleg azt feltételezte volna, hogy nem teszek meg mindent az asszimilálódásunk érdekében annak pedig azt mondom, hogy ez nem igaz. Nem hiszem, hogy pusztán a lakhelyváltás indikálta volna, de nem vagyok már olyan nyitott "új kapcsolatokra". Jóban vagyok a kollégáimmal, és a szomszédokkal. Van itt kb 4-5 barátunk és kicsit több ismerősünk. Ennyi tökéletesen elég. Akiket pedig a távolból szeretek, azok így is érzik, de jó lesz megölelgetni mindenkit, elbőgni magam amikor hazaérek, anyám és apám között ülni  kanapén és beszélgetni miközben anyámmal egymás kezét morzsolgatjuk, végigmenni az utcánkon, beköszönni az újságosnak, a virágosnak, és ajtót nyitni a postásnak. Aztán alig várom, hogy lássam Rollert és megpuszilgassam a pocakját, végignézzük az esküvői képeket és persze jól kiröhögjük a világot.  Szóval jövök, mindenki vaccsaut!