Mivel tunya feleség vagyok, ma reggel megfordult a fejemben, hogy nem megyek dolgozni. Helyette inkább ágyból nézem és hallgatom, amint Töki létrehozza a nappaliban a sixtusi kápolna tökéletes mását. Aztán mégis elindultam, hiszen már csak ezen a héten kell szőnöm és jön a szabadság. Ma végre visszatért beteglány is, hogy bedobozolja a dolgait és feldolgozza az elmúlt félév alatt 1,5 méteresre növekedett irathalmot. Délután meg is jelent a szobánkban, hogy elvigye a dossziét amelyben minden kimenő és beérkező dokumentum másolatát tartjuk. Rutinosságát alátámasztandó azonnal le is emelte a polcról a 2005-ös paksamétát. Kolléganőmmel csak összenéztünk, de nekem annyira röhögnöm kellett, hogy azonnal kirohantam a mosdóba. Remélem legalább akkora hasznát veszik majd az új helyén, mint mi.

Életem a fikázás. Ha magamra és magamba nézek semmi alapom nincs erre, de hát istenem. Ez van. Otthon ebben remek partnereim voltak Roller és Csí, itt pedig most Tökit kezdem rászoktatni. Másék (a házban lakó lányok) vásároltak ma kerékpárt. Olyan 9-körül rájuk tört a tekerhetnék, így kicsomagolták a járgányokat. Mi csak Széppár bácsi nagy sertepertélésére lettünk figyelmesek és láttuk amint az egyik lányka föl-alá rohangál a két garázs között egy pumpával a kezében. Kb 10 perc elteltével egyikük megjelent egy teljesen szokványos, normális méretű kerékpáron. Egy pillanatra elképzeltem, hogy a vázra rögzített seprűnyél végén ott fut Széppár bácsi, de aztán a kezdeti bizonytalanság után emberünk meglelte az egyensúlyát és már suhant is. Kisvártatva megjelent partnere is , a túrázásra tökéletesen alkalmatlan és meglehetősen mókás járgánnyal, amelynek kerekei alig nagyobbak egy frizbeenél. Akaratlanul is eszembe jutott a cirkuszi medve és ezt az gondolatot azonnal megosztottam Tökivel . Szerencsére ő is remekül asszociál, így a lányok már rég megkerülték a háztömböt, amikor mi még mindig röhögtünk.