Fura érzés hazamenni úgy, hogy tulajdonképpen mindent felszámoltunk, kivéve az emberi kapcsolatokat. Itt még nem vagyok otthon, ott meg már nem. Mindegy, nem sokáig hagytam, hogy ez a gondolat foglalkoztasson, inkább belevetettem magam a sűrűjébe. M-nál kezdtem. Elmesélte, hogy heteken át, hány alkalommal nem szólta el magát és hogy mennyire izgult, hogy ne derüljön ki a meglepetés. Sajnos az idő rövidsége miatt szigorú beosztás szerint kellett végiglátogatnom mindenkit. Ezt többé nem csinálom. Két okból sem. 1. Mert minden igyekezetem és akaratom ellenére, valamint a körülmények miatt, így is sikerült megbántanom néhány jóembert. 2. Mert megint elegendő volt néhány nap arra, hogy felfogjam nem mindenki jóember.

Nos, akkor ezt most megmagyarázom. Először is a mobilom, amit még ide is kihoztam úgy döntött, hogy random módon működik. Egy napig kereste a hálózatot, majd mire nagy nehezen megtalálta jött az sms, hogy köszönt Belgiumban. Gondoltam jobb később, mint soha. A nem fogadott hívásokat valami rejtett menüben tárolhatta, mert én csak a letolásokat kaptam a hívóktól, mire végre elértek. Ezért nem tudtam találkozni valakivel, aki most azt hiszi, hogy elhanyagoltam és szándékosan nem hívtam vissza. Ergo csalódást okoztam. Én sem állnék szóba magammal.

Miközben a fenti események valakiben lejátszódtak, addig én mit sem sejtve, sorban végigjártam mindenkit. Petite Fleurrel folytattam, aki még az aranybányának hitt munkahelyen volt a rabtársam, szabadulásunk óta pedig a barátnőm. Együtt ebédeltünk, kávéztunk a "japáni kertben" és megvitattuk az elmúlt hónapok történéseit. Néhány percre láthattam kedvenc esküvői tanúmat, Tirpit és a front office managerek gyöngyszemét.

Mivel közel a bolt a volt munkahelyhez, gondoltam bemegyek és feltankolok mielőtt a nagynénihez mennék, ráhozva ezzel a szívbajt. Belépek a közértbe és mit tesz a szokás hatalma!? Odahasítok egy jól hallható Bonjour-t a pénztárosnak. Nem tudok hova bújni, mert a pultok csak mellmagasságig érnek, így vöröslő fejjel és kurvagyorsan válogatok a gyümölcslevek és a joghurtok között. Fizetés után halk viszláttal búcsúzom és már ott sem vagyok. Néhány perc múlva már a nyolcadik kerület egyik házának udvarán osonok és csak annyit látok, hogy a nagynéni kitárt karokkal zokog. Még hallom a szomszédot amint megjegyzi: "Na látod, ezért nem hívott".