Trainspotting - Ausztrál expressz (március 31.)

Este megint a Rómeó és Júliára aludtam el. Ennek eredményeképp reggel a fülhallgatóval a számban ébredtem. Ez még önmagában nem lett volna dráma, de ráfeküdtem a készülékre így bal orcámon jól kivehető volt a play, a stop és a next track gomb. Hihetetlen, hogy a Panasonic felirat hogy nem nyomódott a homlokomra. Rögtönzött sminkemben lerángattam a cekkereket a sötét, kihalt utcára. Még egy cigit sem tudtam elszívni máris ott volt a taxi. Mondanom sem kell, hogy vonatindulás előtt egy órával már a bent álló szerelvényen dekkoltam. A baj az, hogy vonat indulás után 10 perccel is ott állt még. Ugyanis a hajnali vonatoknak csak az első 2 kocsija indul. Így eshetett, hogy türelmetlenül várva a kilövést, 10 perccel a vélt indulás után azt láttam, hogy a szerelvény rövidebb, de én még mindig a midin vagyok. Szerencsére jött a tolatáskoordinátor, akire majdnem minden dühömet rázúdítottam, de látva segítőkészségét inkább visszafogtam magam. Elmondta, hogy 6.16-kor van egy másik vonat amivel hamarabb leszek Luxembourgban mint azzal amivel nem mentem el. Csomagok le, vágánycsere. Nem akartam a véletlenre bízni, így közvetlenül a pilótafülke mögé ültem, remélve, hogy mozdonyt önmagában nem indítanak.