A János kórház baleseti ambulanciája igazán képernyőre kívánkozó történetek helyszíne. Dr. Úr(r) ide rendelt vissza, hogy helyretegye a lábamat. A túrán Frakk volt a kísérőm, aki igazán nagy türelemmel viseltetett irányomban. A többi balesetes kriplihez képest elég hamar, 20 perc várakozás és egy vízízű forrócsoki után szólítottak. Béla a gipszmester utasított, hogy helyezkedjek el azon a sikkes, gurulós hordágyon, amin később Frakk észrevette, hogy a fej részénél valami gyanús eredetű hatalmas folt éktelenkedik. Béla betolt és kiadta az utasítást a 35kgs Józsinak, hogy tartsa a lábam. B. nagy rutinnal de annál kevesebb körültekintéssel falazta körbe a végtagom. Csak később jöttem rá, hogy mekkora baromság a téli időszakban kizárólag térdig szőrteleníttetni. Meg vagyok győződve arról, hogy combtól fölfelé jelentéktelen a szőrzetem, de az a kevés is baromira tud fájni, ha beleköt a gipszbe.Nos, fürge ujjak hamar végeztek a betonba öntéssel és ismét a váróban találtam magam. Fél órát száradnom kellett, addig figyelemmel kísértük amint G. Lajosné 10 perc alatt megmenekül a halál markából. Az a tipikus családparáztatós asszonyka lehetett. 3 perces haláltusája közepette a férjének adta az instrukciókat, hogy kit hívjon és kit ne. Aztán ismét megjelent dr. Úr(r) és elmagyarázta, hogyan és milyen gyakorisággal kell a hasamba fecskendeznem a cuccot. Azt is mondta, hogy nem lesz olyan feeling mintha mást lőnék, de megnyugtattam, hogy majd felütöm valamivel. Megadta a mobilszámát és megkért, hogy hívjam, ha bármi baj lenne, vagy fájna. "Akkor is hívhatom ha viszket , mint a barom"? A száradást követően nem jött vissza hozzám senki így önhatalmúlag tovarallyztunk a félreeső hátsó folyosóra, hogy gipszelt lábamra visszahúzzam a nadrágot. Sikerült, és közben megjelent a doki, kedvesen érdeklődve, hogy mit csinálunk mi ott. Válaszomban valami olyasmit fogalmaztam meg, hogy ingyen nem sztrippelek az ambulanciának. Ismét összenevettünk, majd eltűnt.