Nem is bostoni és nem is délután, de már annyira aggaszt, hogy a pazar tartalom és a cizellált csomagolás ellenére még egyetlen kommentet sem kapott a blog (fikázósakat várok többnyire), hogy kénytelen vagyok már másoknak bevált szalagcímekhez nyúlni...

Korábban említettem a százfű főzetet, de arról még nem meséltem, hogy van egy szkeptikus, meg egy hülye a családban. Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy én vajon melyik lehetek. No itt kezdődik a történet.

Szóval hülye, még az orvosszakértő bevonása előtt a fejébe vette, hogy Cleopátrát lekoppintva, a szamártejet Gyuri bácsi babaváró teáira cserélve eperlevél és csalán teában fog fürdeni, irrigálni, gargarizálni, ablakot pucolni, de még mosni is, mert nem akarja a véletlenre bízni. Igen ám, de amikor kiderült, hogy szkeptikusnak is koccintania kellene reggelente, akkor csak annyit mondott : "Nem, és szerintem te se igyál ilyeneket. Micsoda? hogy midet kéne öblögetni vele?" Végül hülye kezébe vette a kezdeményezést és viszontagságos úton, több ember bevonásával, gondolom áthágva néhány vámszabályt, csomagot küldetett magának és ezt tudatta szkeptikussal is, attitűd-béli változásokban reménykedve. Így telt el néhány nap, mígnem egy hím-jamboree után szkeptikus kellőképpen csillogó tekintettel ért haza. Vágni lehetett a lazaságot a levegőben és hülye is érezte, hogy valami érik, a petéin kívül is. És ekkor szkeptikusból ömleni kezdtek a kérdések.  

- Gondolom szar íze van, de hányszor kell inni egy nap?

- Nem egy long island ice tea, de ki lehet bírni és csak reggelente egy csésze.

- Ok, de nekem nem kell öblögetnem semmimet, ugye?

- Nézd, ha így akarod közölni, hogy van méhed, akkor megspórolhattál volna egy csomó felesleges kört a dokikkal. Nem, neked nem kell. A barna sört ugyan javasolják mellé, de nem elengedhetetlen.

- Tessék? Ezt eddig nem mondtad.

- A jót a végére tartogattam.

- Mikor kezdjük?