Erről a kollektív segítek-nem segítekről olvastam régebben, talán Csányitól vagy Diamondtól, mindegy is. Sokan emlegetik előszeretettel, hogy falun, vidéken mennyire kedvesebbek és figyelmesebbek az emberek, míg a nagyvárosokban mindenki rohan és nem figyel a másikra. Felszínesen nézve talán igaz is ez, de ha mélyen belegondolunk, nem igaz az a szembeállítás, hogy a falusi ember jó ember, a városi meg szemét. (Hiszen falun is megfigyelhetők, megtörténnek ugyanazok a kriminalitások pl., mint nagyvárosban: lopás, gyilkosság, fizikai erőszak, lelki terror stb.) Az ok a létszámban keresendő: ahol kevesebben vannak, ott sokkal hamarabb és nyomatékosabban felszínre kerül, ha valaki nem segít a bajban akár egy idegennek is. Kevésbé lehet áthárítani a felelősséget másra. Míg tömegben rögtön beindul az individualitás pszichés védekező ösztöne: "ott van más, majd biztos segít", vagy: "Más sem segít, biztos nincs is baj", vagy "miért pont én segítsek, lehet, hogy valami csavargó csak" stb. még lehetne hosszan sorolni, de 98%-ban a lényeg az, hogy a kollektív tudat elnyomja az egyénit. Egy kis közösségben ez már pszichésen és etikailag sem működik... SZerencsére mindig van, akire nem hat ez a felelősség-áthárítási mechanizmus, és akkor vannak naomi hengerek, akik segítenek.

Igazad van Manéla. Viszont elképzelésem sincs, hogy milyen hatással lesz a felelősség-áthárítási mechanizmusomra ez az eset. Szerencsére nem volt baja az ürgének, az egyetlen dolog amitől megmentettem az egy enyhe napszúrás. De mi van, ha legközelebb pont ezért nem megyek oda egy hasonló helyzetben lévőhöz? Remélem érted a dilemmámat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az lett volna az optimális, ha reanimálni kell a csávót, hanem olyan, mintha túlparáztam volna egy egyszerű szitut.

Nem paráztad túl, teljesen helyesen tetted, amit. Ilyen helyzetben nekem mindig eszembe jut egy picike, 1,5 év körüli baba. A tavalyi Sajtófesztivál végén mentünk haza kolléganőmmel, és a nagy tömegben ott totyogott a kisbaba. Nagyon édes volt, de sehol nem láttunk olyan személyt, aki ránézésre hozzá tartozott volna (figyeli, szemmel követi stb.) Meg-megálltunk, néztük, merre megy a baba, megy-e valaki utána. Nem ment senki. A pici folyton elesett, feltápászkodott, skerázott tovább. Nekem a szívem már a torkomban volt, nem bírtam elmenni onnan, mondtam, én nem hagyom itt ezt a kisbabát, mentünk utána, addigra már körbecsászkálta a Vörösmarty teret, és SENKI nem volt vele. Amikor a hegyes végű alacsony (neki viszont állig érő) kerítésen át akart mászni, akkor odaszaladtam, remegett már mindenem. És akkor nyugisan mosolyogva, karba font kézzel előlépett a semmiből egy faszi és csak intett, hogy semmi baj, az ő kölyke, ne aggódjak! Hát én majdnem infarktust kaptam ekkorra már. Valószínűleg az ürge előtte is ott volt, csak mivel nem az én fogalmaim szerinti "szülői" magatartást tanúsította, nem tűnt fel, hogy a babához tartozna és igazából figyel rá. De a lényeg: máskor is ugyanígy ott ragadnék egy ilyen helyzetben, és addig nem mennék semerre, amíg ki nem derítem, kié a gyerek, mert inkább én égjek és parázzak feleslegesen, mint hogy megsérüljön egy védtelen kisgyerek. És te is oda fogsz menni máskor is segíteni, mert a lelkiismereted nem fogja engedni, hogy ESETLEG egy bajban lévő emberen ne segíts, amikor megtehetted volna. És nem azért, mert szentek vagyunk, hanem ez egy természetes mechanizmus, csak van akiben más reflexiók ezt elnyomják.

A gyerek az más. A gyereket tényleg minden körülmények között. A "vérlaza" szülőktől a frász kitör engem is. És tényleg oda fogok menni. Más, de emlékszem amikor minket spontán levert két csákó a tömött metróban, egy békés vasárnap délután, akkor a kutya nem jött oda, hogy segítsen. Nem leszedni őket, hanem a verés utána.

Nekem elég rossz tapasztalataim vannak:egyszer odamentem egy fekvő emberhez a Nyugati téri aluljáróban-akkor még nem voltak hajléktalanok mindenhol,a 90-es évek elején91-91 lehetett,és arcon köpött,mert megkérdeztem tőle hogy baj van-é segíthetek -e,az odahívott rendőr meg kiröhögött.Rá tíz évre meg senki nem védett meg a villamoson,mert rászóltam két alkeszre,hogy nem kéne hugyozni a járművön.Az volt a szerencsém,hogy megismertem az egyiket a Mode-klubból,és emlékeztettem őt,hogy milyen kis tarhálós gyökér világbénája volt-gyorsan eltakarodtak,de az előtte lévő pár percben emlegették a családfám női ágát rendesen. Azóta nem szívesen keveredek ilyen szituációba:ha látom,hogy gond van,odamegyek,de a félsz bennem van.

Valóban félünk, de ha néhány jóérzésű ember bátran odaállna, akkor a nyikhaj kis fostalicskák sem villantanak. Az a baj, hogy még mindig nem hisszük el, hogy többen vagyunk...

fostalicska:) ezt én is szoktam használni:) KV?

Mikorhol?

A belga időjárásra tekintettel, teljesen meg tudom érteni, hogy az ipse ki akarta használni a napsütést teljes felülettel, az utolsó sugárig.

Kétségtelen, de hogy pont a Schuman közepén lévő virágágyásban, amikor itt a "szenkantener"?!