Van az a semmihez sem fogható érzés, amikor besétálsz egy ügyfélszolgálati irodába.Tegyük fel, hogy alapjában véve nem szeretsz prejudikálni, de úgy hozta a sors, hogy egy olyan országban élsz, ahol semmi sem megy egyszerűen és főleg nem gyorsan. Ha kiiktatnánk a folyamatban egyébként kulcsfontosságú szereppel bíró emberi tényezőt, akkor sem lenne másként, mert a glóbusz ezen részén a lámaság egy olyasfajta mutáció, amellyel az érintettek tökéletesen megbékéltek. Talán már mi is. Így amikor négy telefonos egyeztetés és egy személyes találkozás után újra belépünk az irodába tudom, hogy az ügyintéző kicsit sem fogja komolyan venni a problémánkat, meg sem próbálja majd velünk elhitetni, hogy minden erejével azon van, hogy adott kérdéskörben maradéktalan felvilágosítást adjon, nem akar készségesnek tűnni, és az sem célja, hogy hihetetlen probléma- megoldó képességéről győzzön meg minket. Nem. És nem csak azért, mert a természet elbánt vele, hanem mert a munkaidejének lejárta előtt másfél órával  már rég nem az foglalkoztatja, hogy adott tevékenységéért valaki, "munkabér" címén, havi rendszerességgel komoly összeget utal a számlájára, hanem hogy mi lesz a vacsora, elveri-e a Charleroi SC az Anderlechtet etc. És ekkor mi, az "etrangers" odaállunk a pulthoz és illedelmesen, szánk szegletében kedves mosollyal üdvözöljük őket. Igen őket, mert hárman is vannak, de egyikük sem akar észrevenni minket. A hölgy, aki Töki szerint délután ideszólt telefonon, hogy szíveskedjen visszafáradni 3 fotóval és 10 euróval, éppen menni készül. Próbálom vele felvenni a szemkontaktust, de tökéletesen hiábavaló, mert már kabátban van. A hátsó asztaloknál ülő két hím kedélyesen cseveg, de végül az egyikük vet felénk egy hanyag pillantást. Közelebb jön a pulthoz, nem szól, és látszik hogy a bonjour-omtól majdnem sóbálvánnyá mered. Látom a szemében a csalódottságot, amikor úrrá lesz rajta a felismerés:"munka van". 

Röviden vázolom a helyzetet, megemlítem, hogy a kolléganő foglalkozott Töki ügyével és mi  tulajdonképpen csak azért vagyunk ott, hogy bemutassuk a házassági anyakönyvi kivonatot, odaadjuk a fotókat és fizessünk. Jelentőségteljesen megvakarja az állát, hümmög egy kicsit, majd fontoskodva az asztalához sétál. Ez kevés-mondja egy perccel később. Hol van Töki útlevele-kérdi. Minek?- vágok vissza én. Hiszen közel 5 éve van már helyi személyi igazolványa, amit alanyi jogon utánam kapott, de azzal nem dolgozhat.  Ekkor tulajdonképpen beáll a kommunikációs breakdown, ugyanis innentől kezdve az egyetlen szó, ami elhagyja az ajkát (igaz az többször is) az a "passport'. Feladjuk. Talán majd reggel frissen és kipihenten több türelmünk lesz egymáshoz. No meg persze útlevelünk is. 

Addig is itt a recept a belga személyi megszerzéséhez, ha valakinek az a beteg, súlyosan perverz ötlete támadna,hogy itt keres munkát. 

- 1 db igénylőlap (ezt helyben adják)
- 3 db friss útlevélkép
- a házassági, vagy az élettársi kapcsolatot igazoló dokumentum, hitelesített fordítással
- anyaország által kiadott személyi, vagy útlevél
- 10 euró, tetszőleges címletekben, ízlés szerint

Ha mindez megvan és rendben találtatik, akkor akár 3 hét alatt el is készülhet a személyi, amellyel szabadon vállalhatsz munkát. Bon courage és Bienvenue !