A polcon keresgéltem valamit, amikor a kezembe akadt egy, a számomra igen meghatározó könyv, ami a kiköltözésünkkor bekerült abba a kis dobozba, amibe a személyes tárgyainkat és néhány kedvencet helyezhettünk. Kicsit meggyötört és rongyos, de érdekes érzéseket generált bennem. Régen mindig arra vágytam, hogy végre felnőtt lehessek, most pedig néha azt kívánom bárcsak gyerek lehetnék újra. Szóval rábukkantam a gyönygszemre ismét és eszembe jutott néhány kedves, de nem feltétlenül összefüggő történet, abból az idószakból, amikor először kezdett foglalkoztatni a másik nem létezése.

Vidéken laktunk és bár a ház már komfortosítva volt, a szüleim a kinti pottyantós wc-t gondolom nosztalgiai, vagy talán praktikus okokból megtartották.(később csodás fügefát telepítettünk a tövébe, ami öklömnyi méretű gyümölcsöket termett) Amikor a papám otthon volt, akkor néha ide menekült egy-egy érdekesebb újságcikkel, vagy könyvvel. Természetesen én magam nem emlékszem ennyire élesen az akkori eseményekre, de feltételezem, hogy anyám hitelesen adta vissza a történetet, amely bekerült a családi legendáriumba. Szóval kb 2-2,5 éves lehettem, amikor elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon a fiúk mivel pisilnek. Egyke lévén, az egyetlen felnőtt férfi a közelemben az apám volt, így természetes, hogy az övét akartam megnézni, így gyakran követtem a kerti fapadosig, réseket keresve az ajtón leskelődtem és közben azt követeltem, hogy azonnal mutassa meg a cuniját-igen, anyám ezt a verziót tanította meg nekem a fürdetések során. Nos egy-egy ilyen attack alkalmával apám azonnal anyám segítségéért kiáltott és én nem értettem, hogy miért nem engedik, hogy lássam végre mi van neki. Nem tudom, hogy lankadt-e az érdeklődésem, de az biztos, hogy az óvoda első napja után újra felhoztam a témát, de akkor már büszkén jelentettem ki, hogy "a fiúk, olyan locsolóval pisilnek". Ez persze nem kis derültséget okozott a családban, de laglább nem hagyták ennyiben a dolgot és bár még olvasni nem tudtam, az anyukám, akit mai fejjel kicsit prűdnek titulánék, megvette nekem azt a könyvet, amibe még így közel 30 év elteltével is szívesen lapozok bele. Nemcsak mert gyerek szemmel és mégsem hülyére véve láttatja az egész rendszert, hanem mert káprázatosan szépek benne az illusztrációk is, amiket maga a szerző készített. Alig várom, hogy egyszer majd tovább adhassam az én gyerekeimnek. Mert bár azóta millió kiadásban megjelent újra, mégis csak az a rongyos, agyon forgatott darab az igazi.