Már lassan egy hete annak hogy visszatértünk és azóta foglalkozat egy gondolat: Hol vagyok otthon? Vagyok -e otthon bárhol is? Mert amikor innen elindultunk azt mondtam "haza megyünk, otthon leszünk" aztán visszaútban kb Aachen határában Tökinek azt hajtogattam, hogy "nemsokára haza érünk". Most elméletileg itthon vagyok és arra gondolok milyen jó volt otthon, közben pedig egyszerűen, töksimán csak hontalan vagyok. Itt még, otthon pedig már idegen. Ettől az érzéstől bír néha olyan pocsék lenni az ittlét. Ha valahogyan ki tudnám iktatni ezeket a gondolatokat, akkor bizonyára sokkal könnyebben viselnék mindent.  Ha feledni tudnám azt a torokszorító érzést amikor a házunk udvarában a "gyerünk haza" vezényszóra mindkét kutya a régi lakás felé vette az irányt, ha nem élne olyan élénken bennem a kép, amint a pincében tárolt holmijaink közül próbálok összeválogatni néhányat, ami még befér a kocsiba, ha nem ott élne minden szerettünk, ha... Haha!- gondolhatjuk joggal. Hiszen senki sem kényszerített, hogy ide jöjjek és végtére is nem olyan elviselhetetlen itt sem. De akkor mi a baj? Csak nekem megy ilyen nehezen? Másnak nem fáj? Nem nehéz?

Ja és aki becsületesen, heti több alkalommal főz, az sose vegyen kerámia főzőlapot, mert kúrva nehéz tisztántartani.