Ha jön hozzánk valaki, akkor az általában nekünk is felüdülés. Persze ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy csak olyanokat hívunk szállóvendégnek akivel egyébként is kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Ex tanítványom Eindhovenben szenved Erasmus-al és, hogy viselhetőbbé tegyük a hosszú hétvégés vakációkat áthívtuk ide, B. külsőre. Eddigi látogatásai mind úgy alakultak, hogy az időjárás miatt a négy fal közé szorultunk és kénytelenek voltunk az időt filmnézéssel és BUZZ-olással elütni. Nem így tegnap, amikor a ragyogó napsütésben gondoltunk egy merészet és elindultunk Gent-be(ba). Egyszer sem tévedtünk el az autópályán, viszont a parkolóhely keresésre majdnem ráment az idegrendszerem. Tegyük fel, hogy Gent tökéletesen végig van táblázva és ha az ember követi a kiírásokat akkor minden nehézség nélkül betalál a centrumba, ahol egyébként tilos, vagy az autók mennyiségétől függően többnyire lehetetlen parkolni. A központba érve 5-10 perces bolyongás, villamossal és biciklistákkal való személyes kontaktus után, pont az hiányzik, hogy jobbra fordulva egy rettenetesen szűk utcában találja magát az ember lánya. Érdekesség az is, hogy valamilyen módon egy kisebb turista konvoj élére kerültem ezért bennem bízva követett a többi autó is. Amikor viszont az egyetlen kiútnak, a csatornához vezető sikátor bizonyult, akkor a visszapillantóba nézve egy pillanatra széttártam a kezeimet, hogy jelezzem a mögöttem jövőnek :"én innen bizony ki nem, csak ha visznek".
Töki ugyanakkor megkért, hogy vegyek erőt magamon és ne legyek puha pöcs. Behajtottuk hát a visszapillantókat, összeszorítottuk a fogainkat és szépen lassan gázt adtam. A képen nem érzékelhető igazán, hogy az utcával szemben, alig pár méterre, néhány korlát mögött ott volt a csatorna. Nagyon finoman, lassan balra tekertem a kormányt a biciklisek is előzékenyen kiengedtek , de én közben végig azt vártam, hogy mikor hallom meg amint az egyik tégla végigszántja a kocsi oldalát. Szerencsére nem ez történt. 5 perccel később a meglelt parkolóban, remegő lábbakon álldogálva pöfékeltem el a cigit. Töki megölelt és azt mondta ügyes vagyok. Később Noi az ex-tanítvány bevallotta, hogy azért kicsit beparázott, de a nap remekül sikerült, szépeket láttunk, ettünk a világ legrosszabb sült krumplijából, beszélgettünk amerikai vizslatulajdonossal, napoztunk a csatorna partján és végül visszataláltunk az autópályára is.
