Eredetileg a tömegközlekedési eszközökön tett, nem tudományos megfigyelésem eredményeit szerettem volna közzétenni, amely a Belgiumban élő különböző etnikai csoportok 6-12 éves korosztályának korai szőrösödésével foglalkozik, de aztán úgy döntöttem, hogy ez nem volna helyénvaló.

Ugyanebben a pillanatban jött a felismerés is, hogyha nem hasonló baromságokkal foglalkoznék a bejegyzéseimben, akkor bizony nem maradna más téma , mint a vergődés. A beilleszkedés nehézségei, a hatalmas űr, amit a család és a barátok hiánya okoz, ami így az ünnepek közeledtével még inkább fájdalmas. Leírhatnám, hogy a buszmegállótól a házig vezető 10 perces séta során az ablakokon bepillantva látom, hogy már sok helyen díszben áll a fenyő, a kertekben a fák ki vannak világítva, mindenki készül az ünnepre. Ilyenkor persze könny szökik a szemebe, sírnék is úgy igazán, de nem lehet. Ma PF igazán megérezte, hogy mire volna szükségem, azt mondta ugyanis a telefonban hogy: "haza kéne már jönnöd egy kicsit". Teljesen igaza van. Sajnálom, hogy a rendfőnöknő gyerekes bosszúja keresztülhúzta a hazautamat. Nem kívánom neki, hogy megtapasztalja milyen az, amikor nagyon készül arra, hogy fél év után megölelhesse a szeretteit, aztán egyetlen pillanat alatt szertefoszlik az egész. Majd elszámol a lelkiismeretével, feltéve, hogy van neki.

Mindent összevetve egyetlen csodálatos dolog van az itteni életben és az az , hogy ezt is Tökivel élem.