Új kolléganő nagy valószínűséggel egy lajhár és egy mormota dns-láncának ötvözésével jöhetett létre. Nem tudom, hogy csészében készült-e, vagy a szüleit kellene faggatnom a liasonjaikról, de nem is érdekel. Egy biztos nem könnyíti meg számomra ezt az egy hónapot, ami még hátra van itteni életemből. Viszont az asztalának berendezése pontról pontra követi a fing-shui alapszabályait. Erre ráér, mert egyébként baromi elfoglalt. Egy hete tartó munkakapcsolatunk során 4 alkalommal mutatta meg a családi fotóalbumot és az is kiderült, hogy igen egyedi elképzelése van a munkaidőről. Kávészünetei (napi 2, de inkább 3 alkalom) egyenként 30-40 percesek, ebédszünete kicsit hosszabb, de általában kajával jön vissza, mondván, hogy nem volt ideje enni.  Ő hát a belga munkaerő iskolapéldája. Én nem idegesítem magam, bár jelen felállásban két ember munkáját végzem. Megcsinálom amit kell, ha esetleg nem marad valamire időm, akkor delegálom neki, így az itt töltött 4,5-5 órájának kb. 30%-át munkával tölti. Néha meg is akar szakadni és halkan megjegyzi, hogy "its busy here". Most pl 11.15-kor lelépett, mert fogorvoshoz kellett mennie. Ha visszatérve megpróbál még ebédelni is, akkor esküszöm kérek tőle egy nagy ÁÁÁÁÁÁ-t és megnézem, hogy gyökér kezeltek, vagy tömtek.

A fenti fotó keresése alkalmával bukkantam Major István: Amazóniáról, érzelmek nélkül című írására, melyből kiderül, hogy a lajhár agyveleje akkora, mint egy olajbogyó. Az már tökéletesen mindegy, hogy a kisebb méretű zöldre, vagy a nagyobbacska feketére gondolt a szerző. Én kérek elnézést.