Basszameg, hogy ez a fos randomszerűen úgy dönt, hogy nem enged be, illetve megjeleníthetetlenné válik a szerkesztő. Már tegnap kikívánkozott, lett volna alkalom is, csak a technika "kurvaannya" közbeszólt.

Kéremszépen felszabadítottak engem is mint "Izórát" ahogy drága fleur-öm mondaná. Érezhető volt, hogy vihar van készülőben, de ekkora lezúduló fekáliára én sem számítottam. Van ugye rendfőnök asszony, aki néha egészen emberi, máskor pedig hihetetlenül embertelen. Ellentmondást nem tűrő és a pozíciójánál fogva ráruházott hatalommal gyakran visszaélő teremtés. Pontosan két hete, amikor rokkantan araszoltam a vérvizsgálat eredményéért csörgött a telefonom. Udvariasan megkérdezte milyenek az eredmények, majd miután ecseteltem közepesen válságos állapotomat nekem szegezte a kérdést.: Leszek-e az asszisztense, mert a jelenlegi csökkentett munkaidőben akar dolgozni. Nem ért felkészületlenül a kérdés, ugyanis tudtam, hogy senki sem vállalná ezt a megtiszteltetést. Diplomatikusan azt mondtam, hogy elméletben jó, de akkor szeretnék konkrét választ adni, amikor tudom, hogy mit tesz lehetővé az egészségi állapotom. Ő ezt természetesen igenek vette, és másnap a távollétemben a szokásos heti meeting keretében bejelentette, hogy vállaltam. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Zsabóka nyel, nyel, de egyszer csak elég, és akkor hányni kell. Pokoli szerencse, hogy kicsi görög mackó (ex-főnök) egy héttel előtte keresett meg, hogy elmegy az asszisztense, érdekel-e a dolog. Habozás nem volt, adott körülmények között azonnal igent mondtam.

Hétfőn tudatták velem hivatalosan is, hogy én kellek. Egyetlen kérésem volt csupán, hogy a hivatalos papírok megérkezése előtt legyen alkalmam személyesen bejelenteni a nőnek a döntésem, mintegy vállalva az ezzel járó következményeket. Persze az élet megint közbeszólt. Soha nem látott gyorsasággal készítette el a HR a kikérőt és ha szerda délután nem én böngészem a rendfőnöknő mailboxát, akkor a mai napig nem értesültem volna semmiről. Így viszont már nem volt mit megelőzni, mert kész volt a baj. A levéllel a kezembe besétáltam hozzá és átadtam, majd készséggel jeleztem, hogy megmagyarázom. Szerencsére annyira meglepte őt is a dolog, hogy nem volt alkalma leordítani a hajam.  folyt köv.