Két hete történt, hogy osztálykirándulást szerveztünk Antwerpenbe. Kivételes egyetértés volt az ulticél kiválasztásánál, ugyanis Vinilke és J is komoly érdeklődést mutatott a város, de különösen a "gyémántsétány" felderítése iránt. Én kinéztem a vonatindulásokat, de végül Zsa önként jelentkezett, hogy lesz az idegenvezetőnk. Ez egyben jelentett kényelmet, az autó miatt és feszített tempót, Zsa pörgése miatt. kb 50 percnyi kocsikázás után beértünk a Centraal Station-höz. Csodálatos épület, mintha nem is pályaudvar lenne. A zsidó negyed itt kezdődik. Láttunk békésen bicikliző, pajeszos fiúcskákat, babakocsit toló parókás feleségeket serdülő lányaikkal. Nyugodt, békés világba csöppentünk, a belvárosi forgatag csak egy utcányira volt tőlünk, de annak ott nyoma sem volt. Hosszú órákat tudtam volna eltölteni és csak nézni ahogy a 21. században, egy néhány utcából álló negyedben megelevenedik a tradíció. Zsa riadója hamar kizökkentett az ámulatból, de arra még kapható volt, hogy ha már ott vagyunk, akkor koshert ebédeljünk. Nem ismertem a helyet, de az első utcán ösztönösen balra fordultam és a második ház előtt megálltam. Hoffy's kosher restaurant. Már a kirakaton át is láttuk, hogy csodálatos költemények vannak odabent. Nyertem, mert egy perccel később már bentről válogattunk. Töltött paprika, cukkini, halak, gyümölcsös csirke, rengeteg zöldség és töltött káposzta.  Itt már gyanakodni kezdtem, aztán a pult másik végében őrzött csalamádé és kovászos uborka teljesen egyértelművé tette, hogy mi a helyzet. Mielőtt még bármit is mondhattam volna a többieknek az egyik Hoffy ékes magyarsággal megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Hihetetlen. De tényleg. Aztán jött a másik két fivér is, elmesélték, hogy ők már itt születtek, a szüleik 65 éve vándoroltak ki egy dunántúli kis faluból. Később jó volt hallani, ahogy a legifjabb a szomszéd asztalnál ülő párnak flamandul magyarázta, hogy az ő anyanyelve magyar. Elmondták, hogy mindent maguk készítenek, a csalamádét és az ubit is ott savanyítják. Minden nap van káposztás cvekkedli jó borsosan, de nem cukorral, mert az csak a töltött káposztába kell. Hát így esett. Mennyeit ebédeltünk és búcsúzóul még a kezünkbe nyomtak egy zacskót, ami tele volt kovászos ubival. Tegnap karikáztam fel az utolsó darabot a libamájhoz, amit anyám sütött még otthon.