00:08-kor már toltam a kis szekeret Ferihegyen. Frakk tündéri édes volt, ott ült a váróban, mint egy igazi jó barát. Nyakába ugrottam, csak finoman, hogy a súlyom alatt ne csokizza össze a lábszárát. És akkor már nem bírtam tovább, elkértem a szupertelóját és hívtam anyámék számát.

- Szia, odaért már a srác a csomaggal?

- Nem kislányom, már hívtam Tökit, mondta, hogy késik a gép, úgyhogy Juditkával itt várjuk a fiatalembert.

- Na akkor ezt is nekem kell megoldanom. Fél óra múlva ott lesz a csomag.

Még hallottam a háttérben, ahogy anyám mondja Bubunak, hogy szerintem itt a kislány. Bubu ellenkezett, hogy az kizárt, aztán letették. Fél óra múlva már a ház előtt próbáltunk parkolót keresni,de közben láttam, hogy anyámék már az ablakban lógnak. Aztán a következő snitt, hogy anyám és én futunk egymás felé, felszántva a Krisztina krt villamospályáját.  Egészen hajnali 2-ig nem hiszi el, hogy tényleg otthon vagyok. 4-körül kerülök ágyba, hogy aztán 10 kor ébreszthessen a telefon.