Nehogy az legyen, hogy mindig csak a rinya meg a fikázás, de mit csináljak, ha annyi a hülye a környezetünkben,hogy nem állhatom szó nélkül. Tegnap miután hazaértem Töki szólt, hogy,  ha a nappaliban akarnék megszabadulni a melltartómtól, akkor ne tegyem, mert már előző délután is ült egy csákó szemben a tetőn. Kinéztem, de sehol senki nem volt, de megállapodtunk, hogy tényleg nem sztrippeltek, nehogy miattam ugorjon bárki is. Eltelt egy fél óra, elkészült a gombás-pestos spagetti, leültünk az asztalhoz -ablak nyitva, mert kánikula van. Aztán egyszer csak a tőlünk légvonalban kb 10 méterre lévő tetőn, a verőfényes késő délutáni napsütésben megjelent Jamel, hóna alatt az 53cm-s átmérőjű télével. Mondom mi a pillantás, Töki mégsem haluzott. Emberünk letette a készüléket a kátránypapírra, alá gondosan törölközőt terített és a gépet rákötötte a falon lévő parabola antennára. A következő fél óra azzal telt, hogy Jamel mozgatta a lavórt a falon én pedig megpróbáltam észrevétlenül megörökíteni, nehogy kiszúrja a villanó vakut, mert még a végén otthagy tetőt-tévét és átjön megfejelni. Íme a munkában megfáradt belga férj és apa a tetőn.