Percre pontosan öt éve kezdődött, bénán, egy értékelhetetlen bejegyzéssel.  Nem vagyok kitörni vágyó író, sem elsőosztályú suna, vagy gasztro-blogger. Ma is éppen annyira jelentéktelen vagyok, mint amikor elkezdtem. Az öt év alatt talán 3-4 alkalommal kerültem ki a főoldalra és akkor is olyan bejegyzésekkel, amelyek vagy az elmúlásról, vagy extrém hangszerekről szóltak. Nem baj, a tény, hogy már a barátaim is csak elvétve olvasnak azt igazolja, hogy rendeltetés szerűen használom a naplót , mert szinte csakis olyan bejegyzések születnek, amelyek mások számára érthetetlenek, vagy értékelhetetlenek. Így viszont nincsenek elvárások, nem kell hozni a szintet. Olyan nekem ez a blog, mint egy jókora méretű vesetál, amit a kórházban adnak, ha hánynod kell. Beleokádom azt, aminek ki kell jönnie, -mert bent maradva felemésztene- és tovább lépek. Ki akartam én szállni és tudom, hogy az olvasók is reménykedtek,- egyébként miért pont a műtőasztalon vívott haláltusámról szóló poszt lenne a legolvasottabb- de végül nem tettem. Talán majd egyszer rákattintok a harakiri opcióra  (stílusos lenne most megtenni) és akkor véget ér az agymenés, de addig maradok tisztelettel:

NaomiHenger

Percre pontosan öt éve kezdődött, bénán, egy értékelhetetlen bejegyzéssel.  Nem vagyok kitörni vágyó író, sem elsőosztályú suna, vagy gasztro-blogger. Ma is éppen annyira jelentéktelen vagyok, mint amikor elkezdtem. Az öt év alatt talán 3-4 alkalommal kerültem ki a főoldalra és akkor is olyan bejegyzésekkel, amelyek vagy az elmúlásról, vagy extrém hangszerekről szóltak. Nem baj, a tény, hogy már a barátaim is csak elvétve olvasnak azt igazolja, hogy rendeltetés szerűen használom a naplót , mert szinte csakis olyan bejegyzések születnek, amelyek mások számára érthetetlenek, vagy értékelhetetlenek. Így viszont nincsenek elvárások, nem kell hozni a szintet. Olyan nekem ez a blog, mint egy jókora méretű vesetál, amit a kórházban adnak, ha hánynod kell. Beleokádom azt, aminek ki kell jönnie, -mert bent maradva felemésztene- és tovább lépek. Ki akartam én szállni és tudom, hogy az olvasók is reménykedtek,- egyébként miért pont a műtőasztalon vívott haláltusámról szóló poszt lenne a legolvasottabb- de végül nem tettem. Talán majd egyszer rákattintok a harakiri opcióra  (stílusos lenne most megtenni) és akkor véget ér az agymenés, de addig maradok tisztelettel:

NaomiHenger

Hetek óta figyelem a szegény-ember, táncoslábú fiának menetelését és ciki vagy sem, minden szombaton gyermeki lelkesedéssel és kipirult arccal ülök a gép elé, hogy megnézzem a tehetségkutató verseny alakulást. Nem érdekel, hogy megnyeri, vagy sem, mert biztos vagyok benne, hogy mindenképp betáncolja majd a világot.

Én szeretem az ünnepet. A karácsonyt különösen, hiszen a fenyő, a gyertyák és a frissen sült beigli illata semmihez sem fogható. Viszont amit az ünnep égisze alatt, dekoráció címszóval művelnek itt az emberek az megbocsáthatatlan. Azzal békében együtt tudnék élni, hogy már december első hétvégéjén megjelenik minden ablakban, kiskertben és homlokzaton a díszítés. De milyen!? A párkány felé tartó, létrán mászó télapó elengedhetetlen és nincs ház amelyen ne éktelenkedne. Ehhez jön még az idei trend, a homlokzaton elhelyezett,több színben játszó betlehemi csillag formájú égősor, a mini betlehem és a fröccs öntött rénszarvas csorda, ami többnyire a kertkapukban áll. Kicsit eljátszadoztam a gondolattal, hogy kellő anyagi háttérrel, az ízlés teljes hiányában, hová lehetne még süllyedni. Lehetne pl szezonális jelleggel, angyalnak, háromkirályoknak, vagy mézeskalácsnak öltözött mozdulatművészeket alkalmazni, vagy Nagy Zoárd mintájára, elemes, lépkedő, normandiai fenyőket installálni. Bátorkodtam összegyűjteni néhány igazi förtelmet. Vajon miért nem tudják, hogy hol a határ?

Ebédszünet van. A kajáláson már túl vagyunk, így J. irodájában múlatjuk az időt. Tehetségkutató műsorok videóit nézzük a youtube-on és közben a hátamat nyomkodja. Mutatom neki a kis skót felfedezettet az X-factorban, amikor Dannii Minogue-ot látva J annyit mond: "Jé, hogy hasonlít arra a magyar énekesnőre, arra a DéZSára, vagy hogy hívják".

Mosogatni készültem a vasárnapi ebéd után, de nem volt meleg víz. Amint megosztottam az információt Tökivel, ő pánik szerűen a radiátorhoz rohant, majd közölte, hogy fűtés sincs.  Pompás. Kicsivel később felszambáztunk Széppár nénihez, hogy megosszuk vele a remek hírt. Meglepett arcot vágott és lekísért minket a földszintre, ahol mindhárman sajnálattal konstatáltuk, hogy nem duruzsol a kazán. Mi leléptünk, mert uzsonnára voltunk hivatalosak és visszatérve ez az üzenet fogadott minket, diszkréten a postaládák fölött elhelyezve:

Ez annyit tesz, hogy ma hálózsákban alszunk és fürdéshez vizet forralunk.  Hello Belgium! Üdv XXI. század! Bite me Széppárnéni!

Befűtöttem, töltöttem egy pohár vörösbort magamnak és bevackoltam a kanapéra. Elégedetten bámulom ezeket

és közben őt hallgatom.

az élet valójában szép, de nem ez az újdonság, hanem hogy újra közöm van hozzá...

Ma Barroso hivatalosan is közzé tette javaslatát az új kabinet tagjait illetően.  Nem szeretném bemásolni a körlevelet, mert fogalmam sincs hogyan rendelkezik erről a belső, etikai szabályzat, de szerintem nagyjából azonos időben a sajtó előtt is ismertté vált az új lista. Természetesen ezt még a Parlamentnek is jóvá kell hagynia, de ahogy ezt mondani szokás, ez már puszta formalistás.