Az elmúlt hetekben teljesen maga alá temetett a rendszer. Elfelejtettem önmagam lenni és most roppant nehéz összeszednem magam újra. Külső jele nem volt. Belülről marcangolt már hosszú ideje, mire végre jött a megváltó, minden rothadó szeméttől megtisztító zokogás. Ez történik, ha szembe mész ömnagaddal. A koncepció olyan nagyon jónak tűnt és egyszerűen kivitelezhetőnek. "Mindenre úgy reagálni, ahogy adják". Eddig bírtam. Képtelen vagyok valaki más lenni, mert a mellékelt ábra szerint sokkal-sokkal fájdalmasabb, mint a sérülések, amit akkor szerzek, ha önmagam lehetek.
Ha jobban belegondolok, egyetlen előnye volt ennek a lelken kívüli élménynek. Végre szeretem azt, aki vagyok és ami még lehetek.
