Szerdán reggel első körben Soledad számát tárcsáztam, aki azonnal adott is időpontot még arra a délelőttre. Telve hiú reményekkel, boldogan kapargattam a kocsi szélvédőjéről a jeget és arra gondoltam, hogy csak órák kérdése és visszanyerem a hallásomat. Fél órával később már egyértelművé vált, hogy az örömteli pillanat még várat magára. Nem, ezen az átmosás nem segít-mondta, mert otititsem van. "Ami az orrból nem tudott távozni beköltözött az  orr és a fül közötti összekötő járatba és ezért van bedugulva" és nem pedig a felgyülemlett cicakaka (anyám mindig így hívta gyerekkoromban) miatt. Persze egy bizonyos kor elteltével már nem vettem be, hogy éjjelente macskák szarnak a fülembe, de mire eljutottam a felismerésig sikerült átmenetileg megutálnom az egyébként kedvesen doromboló szőrgombócokat.  De vissza Soledadhoz. Felírt egy olyan gyógyszert, amit naponta egyszer szabad beszedni és max 3 napon át, mert egyik mellékhatása, hogy emeli a vérnyomást. Ma veszem be a harmadikat, de még semmi változás, ugyanúgy egy gödör mélyén ülök, mint 5 nappal ezelőtt és közben barátkozom a gondolattal, hogy örökre így maradok. Tökivel megbeszéltük, hogy hamarosan megtanul jelelni, mert a mondás is úgy tartja, hogy "ahány nyelv, annyi ember"...