Bizony az, mert az elmúlt pár napban kétszer is azt találtuk mondani , hogy jó itt. Talán a ragyogó napsütés, a kellemesen alakult hétvége, vagy nem is tudom mi mondatta ezt velünk. Ja és beszélünk franciául! Nem jól, de beszélünk és ez hatalmas áttörés, ha figyelembe vesszük azt a tényt , hogy mindkettőnknek megvolt az az erős és mesterfokra fejlesztett parája, hogy csak akkor mondjuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy helyes. De már nem. Nincs erre idő. Gátlástalanul fűzzük össze a szavakat és néha épkézláb mondat kerekedik belőle. Ez kellemes érzés. Én már el is vetettem a sulykot és a minap franciául reagáltam egy kolléga emailjére.

Széppár néniék is megdicsértek minket. Vasárnap ugyanis tétován, remegő kezében levéllel, a kert tövében megállt Széppár néni és várt. Nem szólt, csak várt, így kimentem. Megkaptuk? Mondom meg, de nem fizetném be, mert nem értem és magyarázatot kérnék. Az előirányzott havi 100-hoz képest már 150-nél tartunk, ami testvérek között is 50%-al több, mint ami meg lett állapítva, és még ez sem elég? Nem-válaszolta, majd bekapcsolódott Széppár bácsi is és beszélgettünk hosszú perceken át. A tető javításáról (megint + lóvé) a kicserélt aknatetőről, a növekedő bokrainkról és a viráglocsolásért tőlünk ajándékba kapott orchidea fejlődéséről. Búcsúzóul elmondták, hogy lesz közösülés, mert más is ágál a folyamatosan emelkedő számlák miatt. Remélem időben szólnak, hogy legyen időm megírni a " Chers voisins" kezdetű beszédemet.