Aki ismer, olvas, drukker, vagy ellendrukker tudja, hogy mon petit chou, azaz Töki több mint két éve van munka nélkül, ami cseppet sem jó érzés, de mivel jelenleg semmilyen lehetőség nincs, el kellett fogadnunk a helyzetet. Szombaton történt, pontosan ebéd előtt. Local Judit, érkezése után max. 12,5 perccel, rákérdezett, hogy Tökinek sikerült -e az írásbeli? Itt álljunk meg egy szóra, ugyanis csak a szűk család és a beavatottak tudtak arról, hogy Töki megpróbálta a "konkúrt" még hazautazásunk előtt. EU-s ismeretek, valamint un verbal and numerical reasoning típusú feladatok szerepeltek a tesztben, melyet végül , hosszas hezitálás után franciául írt meg. Történt mindez Július 13-án. De térjünk vissza ahhoz a részhez, ahol Local Judit kérdez Töki pedig válaszol: "nem tudom, minden reggel konzultálok a profileommal, de tegnap nem néztem." akkor nézzük meg most"-lelkesedem és közben jó étvágyat kívánok az asztalnál ülőknek. Becsapódom a gép elé, és izgatottan pötyögöm a jelszót. Megjelenik  Töki folderje, benne villog, hogy új info van. Generál értesítő, lehet tudni, hogy mindenkinek ez ment, csak a megszólítást cserélték ki. Tudatják, hogy említett időben részt vett Töki  a teszten, melynek a javítása befejeződött éééééés.... Örömmel tudatják, hogy sikerült. Ahogy ezt olvasom elkezd patakokban folyni a könnyem és egy tized másodperc múlva azt kiabálom, hogy : "Töki , sikerült, megcsináltad"! Megjelenik a háló ajtajában, felhúzza a szemöldökét -ami általában a lelkesedés és a vigyorgás előjele- és nevet, én sírok, közben olyan szorosan ölelem, hogy félek nem kap levegőt. Az asztaltársaság is lelkesedik, büszkék vagyunk rá. A nehezén már túl van. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk semmi sem megy egyszerűen, nem rinyálás, de tényleg így van. Most, hogy két év próbálkozás után újra van remény, újra van lelkesedés is. A levélből kiderül, hogy vagy gyakorlati, vagy szóbeli vizsga lesz a következő, úgyhogy más dolga nincs, mint tanulni ezt a csodás nyelvet és decemberben bizonyítani.