Indulásunk előtt, a szakértő team, a bennfentesek és minden jóakaróm, a németországi szakasztól óvott a leginkább. Feleslegesen. A germánok ugyanis meglehetősen jól vezetnek. Fel voltam rá készülve, hogy a kb 700 km-es szakaszt a szélső sávban, max.90km/h-val, egész testünkben remegve, 4 nap alatt tesszük majd meg. Nem így lett. Az első fél órában ismerkedtem a stílussal, majd egyre bátrabb lettem. Első etapban egészen Kölnig jutottunk, ahonnan azonnal hazaszóltam anyáméknak, hogy a szakasz teljesítése után még mindig épségben vagyunk. Mindenbe nagy lendülettel és hatalmas lelkesedéssel szoktam belevágni, pont ezért hagyom idő előtt félbe ezeket a dolgokat. Ez most nem az a helyzet volt amiben ilyesmit megengedhettem volna magamnak, de amikor a GPS már másodszor mondta azt, hogy "tarts jobbra, majd menj tovább 238km-et", akkor  bizony rövid gondolkodás után, az első pihenőhelyen kiálltam a sorból. Ekkor már negyedszer hangzott el Pély Barna szájából, hogy "koktél jéghideg, szívószál ide"- ugyanis a 200x-esjuventus mix volt az egyetlen cd, ami többször is lemehetett anélkül, hogy sírva könyörögtem volna Tökinek a lekeverésért. Minden pihenőnél lenyomtuk a kis rutint mely állt a kutyák itatásából, mindenki megpisiltetéséből és 1 max 4 cigaretta elpöfékeléséből. Nürnberg előtt aztán komoly dugóba keveredtünk és 3 órán át ültünk a mozdulatlanul álló kocsiban, aminek belső hőmérséklete elérte a 43 fokot. Ekkor hoztuk meg azt az átmeneti intézkedést, amely lehetővé teszi a kocsiban való dohányzást. A fennakadásnak köszönhetően csak fél 4-re értünk a szállásra, ahol némi várakozás után Frau Leindl átadta a kulcsokat és némi jutalomfalatot a kutyáknak. Én egy kiadós hideg zuhany után ágynak estem és este 8-ig meg sem mozdultam.

folyt.köv.