Pénteken a Szövőüzemből kilépve olyasmire ragadtattam magam, amit nagyon ritkán és csak alapos fontolgatás után, szélsőséges körülmények között teszek. Taxiba ültem. Úgy gondoltam, hogy az orkán erejű széllel kombinált szakadó esőben nem teszek egy lépést sem. Bepattantam hát Ahmed mögé és kiadtam az úti célt, amire ő persze nézett rám bambán. Ok, gondoltam vegyük át. Szóval veszed a tünelt -ahogy itt mondják-, aztán a bazilikánál jobbra ki a Franciakórház utcán, Scweitzer tér és Albert király utca, azután a második körforgalomban balra ki és voila, máris a macskák utcában vagyunk. Megvárta a rohadék míg végigmondom, tett velem egy félkört a Schumanon, majd közölte, hogy az nagyon messze van, nem tud csak a central stationig vinni, ha az megfelel. (Csak viszonyítás képen mondom, hogy ez kb olyan mintha Pesten azt kérném, hogy vigyen a Nyugatiból az Örsre és erre a fosőr azt mondaná, hogy nem visz csak a Blaháig). Meg is kértem, hogy akkor tegyen ki ott, ahol beszálltam. Matattam a mobilom után a táskámban, a kis nyomorult meg azt hitte, hogy fizetni akarok és kedvesen közölte, hogy ez nem került semmibe. Rávágtam az ajtót és lezúztam a metróba. Persze a metrónak is megvan a varázsa. Minden alkalommal zenés műsorral szórakoztatnak minket utasokat a román, tangóharmonikás bevándorlók. Elég komoly a repertoár, úgyhogy volt Marena, Bunkócska és az ünnep jegyében Jingle Bells. Túléltem.  További 20 perc várakozás a buszmegállóban 15 perc a dugóban és végül 8 perc séta a házig. Töki már készenlétben várt. Átvettem a vezetős cipőt, (sajnos a bakancsomban nem érzem a pedálokat) nyomtunk egy hegyeset a boltig, mindent megvettünk amire szükségünk lehet és még a fenyőfát is beszereztük. 60 centis és cserepes, tehát jövőre egy növénnyel többet tudunk majd a  gondos ápolás jegyében végleg likvidálni. Ha mégis túlélni a telet, akkor tavasszal kiültetjük a zöldsávba.