Némi engedve a public demand-nak (PF) máris egy szaftosabb bejegyzés. Már ami a címet illeti.

Múlt szombat itt oltári nagy ünnep volt, így esett, hogy délután 3 körül a falu apraja-nagyja a berchemi maraton jegyében elkocogott az ablakunk előtt. Mivel mi sem sportosak, sem igazi berchemoise-ok nem vagyunk az eseményen kizárólag külső szemlélőként vettünk részt. Bevallom kicsit el is szégyelltem magam emiatt, amikor a tömegben megláttam hogy az a bácsi is ott kocog, aki a múltkor előre megfontolt szándékkal, vagy véletlenül de az út középre tolta ki a kerekesszéket, benne a feleségével. Szóval az egészséges élet jegyében felkerekedtünk a kutyákkal és az erdő felé vettük az irányt. Kb 1,5 óra után hazafelé jövet megálltunk a bangladeshi night shopnál és vettem pár gránátalmát, mert anyósom olvasmányai szerint az jó az ízületi és csontproblémákra. Még jó, hogy a gyümölcsöt azelőtt is szívesen ettem mielőtt értesültem volna gyógyító erejéről. Hazaérve megpucoltam, ráfacsartam egy narancsot és bevágtam a hűtőbe, majd mint aki jól végezte dolgát letelepedtünk a Lost első évadjának utolsó pár epizódja elé. Az ablak nyitva volt, hiszen a kellemes tavaszi időjárás indokolttá tette. A történethez hozzá tartozik, hogy az utcánk 30-as övezet ezért bizonyos közönként zöld, műanyag "babák"vannak elhelyezve, hogy némiképp visszatartsák a száguldozni vágyókat. A teljesség kedvéért azt is el kell mondanom, hogy a kerítésünk jelenleg még csak jelzés értékű (sövény issue), így gyakorta megesik, hogy a helyi ifjak (kivétel nélkül szimpi kis arcok, egyébként cserkészek) ezen üldögélnek, beszélgetnek és közben lecsúszik pár sör és körbemegy egy-egy spangli, de a kertben még sosem hagytak szemetet. Mi többnyire tiszteletben tartjuk őket, és abban az időszakban nem engedjük a kutyákat a kertbe.

Hat óra lehetett, amikor focizás zajára lettem figyelmes. Jeleztem is Tökinek, hogy a nap záróeseménye a macskák utcai lábtengó bajnokság lesz, mire ő eleválta testét a kanapéról és kinézett. Kiderült, hogy nem foci, hanem 5, feketébe öltözött kiskrapcsák úgy gondolta, hogy felszámolja a blokádod és a műanyag babákat rugdosta kíméletlenül. Az én bátor uram pedig hirtelen felindulásból kiszólt ékes magyarsággal: "miért nem mentek anyátokba innen bazze, mit rugdosod azt a szart?". A srácok megszeppenve jelezték neki, hogy ők nem beszélnek franciául, majd a szomszédos üres telket átszelve eltűntek. Töki azért még biztosabbnak vélte, ha szemmel követi őket a hálószobába ablakából is. Két órával később megint a kanapén ültünk, békés, nyugdíjas házaspár látszatát keltve, amikor két hatalmas csattanásra lettünk figyelmesek. A hálószoba felől jött, így azonnal átrohantunk. Bent semmi. Aztán az ablakra pillantva látom, hogy a becsapódás erejétől összekeveredve, csordogál le a rántottaalap. Nem vitás, hogy Tökinek szánták a tojásokat, amiért nem tartotta a száját. Ő persze azonnal a kertben, majd az utcán termett, de már nem látott senkit. Egy pillanatra felvetődött az autós üldözés lehetősége, de kell a francnak, hogy aztán a kocsit is megrongálják. Ezt pár perces hezitálás követte. "hívjam ,ne hívjam? hívom!" 10 perccel később már csengettek is a rendőrök.

Alighogy beléptek, működésbe lépett az időzített légfrissítő, ami 36 perces időközökre van állítva, és persze pofán lőtte a magasabb yardot egy kis egzotikus illattal. Elnézést kértem, ő közben prüszkölt, krahácsolt a másik pedig felvette a jegyzőkönyvet, de mindketten megerősítettek, hogy jól tettem, hogy jeleztem, mert ez egy békés környék és ilyesmi nem eshet meg. Flamand rendőrök lévén azonnal érdeklődtek a srácok etnikai hovatartozást illetően, de ki kellett ábrándítanom őket, ugyanis mind fehér volt, csak feketébe öltözve. Búcsúzóul megdicsérték a kutyáinkat, majd megkértek, hogyha újra látnám a suhancokat, hívjam őket. Megjegyzem jelentős szakmai baklövésnek tartom, hogy nem vettek ujjlenyomatot a párkányon maradt tojáshéjjakról, így érkezésükig hiába hagytam érintetlenül a bizonyítékot.